Farkas II Balázs kölcsönben a fehérváriak játékosa lett

Vágólapra másolva!
2009.08.18. 12:36
Címkék
A Videoton FC ma délelőtt hivatalos a honlapján bejelentette, hogy egy évre kölcsönbe szerződtette Farkas II Balázst a Dinamo Kijevtől.
Farkas Balázs (középen) a Videotonnál folytatja
Farkas Balázs (középen) a Videotonnál folytatja

„Megérkezett Kijevből a Dinamo jóváhagyó faxa, így klubunk bejelentheti: Farkas Balázs egy évre, kölcsönbe klubunk játékosa lett. Az ügylet végleges befejezéséhez az kell még, hogy a támadó középpályás nemzetközi játékengedélye is megérkezzen" – olvasható a Videoton hivatalos honlapján.

A 21 éves játékos Nyíregyházán született, majd 2004 és 2006 között 15 NB I-es meccsen lépett pályára a nyírségi együttes színeiben.

Az A-válogatottban eddig három mérkőzésen lépett pályára: 2006 novemberében, Székesfehérváron Kanada ellen, majd a következő év tavaszán Lettország és Montenegró ellen.

Farkas Balázs korábban a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy állandó játéklehetőségre vágyik, és szívesen szerződik Mezey György csapatához.

Miután a Videoton FC keretében futballozik már egy Farkas Balázs, a Kijevből hazatérő támadó Farkas II Balázs néven szerepel majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik