Ezért nem eshet ki a Vidi; bajnok lehet-e még a DVTK?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.15. 09:20
A labdarúgó NB I 27. fordulójának mérkőzéseit rendezik szombaton. A bajnokságból hátralévő meccseken a csapatok maximum 21 pontot szerezhetnek, ezt figyelembe véve néztük meg, hogy – szigorúan matematikailag – mely együttesek lehetnek még bajnokok, illetve melyek tették már biztossá bennmaradásukat. Összegyűjtöttük az egyes találkozókhoz kapcsolódó statisztikai érdekességeket is. 
Bódog Tamás matematikailag még bajnok lehet a DVTK-val, de alighanem már a bennmaradásnak is örülne
Bódog Tamás matematikailag még bajnok lehet a DVTK-val, de alighanem már a bennmaradásnak is örülne
Bódog Tamás matematikailag még bajnok lehet a DVTK-val, de alighanem már a bennmaradásnak is örülne
Bódog Tamás matematikailag még bajnok lehet a DVTK-val, de alighanem már a bennmaradásnak is örülne
Bódog Tamás matematikailag még bajnok lehet a DVTK-val, de alighanem már a bennmaradásnak is örülne

 

„MEGMENEKÜLT” A VIDEOTON ÉS A HONVÉD

Hét forduló van hátra a bajnokságból, a csapatok úgy kalkulálhatnak, hogy 21 pontot lehet még szerezni. A szurkolók is szoktak ilyenkor számolgatni, nézegetni a tabellán, hogy melyik csapat nem eshet már ki, vagy ki lehet még bajnok.

Ha rápillantunk az NB I tabellájára, azt látjuk, hogy a kieső helyen (11.) álló DVTK-nak 28 pontja van, míg a listavezető Videotonnak hússzal több (48), ezért még arra is gondolhatnánk, hogy akár a fehérvári együttes is kizuhanhat, hiszen ha elveszíti a hátralévő összes bajnokiját, míg a Diósgyőr megnyeri mind a hét meccsét, akkor a DVTK egy ponttal megelőzi a Vidit.

Ha félretesszük a realitásérzékünket, és szigorúan matematikailag közelítjük meg a témát, akkor a DVTK valóban megelőzheti a Videotont, ám a kiesés szempontjából a helyzet nem ennyire egyszerű, hiszen a többi csapat is pályára lép a következő fordulókban, s szerez vagy veszít pontokat.

Ha ugyebár azt feltételezzük, hogy a Videoton elveszíti a hátralévő hét meccsét (így 48 ponttal zár), míg a DVTK az utolsó hét fordulóban végigveri a riválisokat (és lesz 49 pontja), akkor ugyan a diósgyőriek megelőzik a fehérváriakat, ám a tabellán közvetlenül a DVTK előtt álló, jelenleg 30 pontos MTK a hátralévő hét fordulóban már csak maximum hatszor nyerhet – hiszen még játszik a DVTK-val, és tőle ki kell kapnia, mert egyébként nem teljesül az a kiinduló tétel, hogy a diósgyőriek behúzzák a hátralévő összes bajnokijukat –, azaz 18 pontot szerezhet, és hiába lenne 48 pontja, kevesebb győzelme (13) miatt nem kerülhetne a Videoton elé. Tehát az nem történhet meg, hogy egyszerre mind a két csapat, a DVTK és az MTK is megelőzi a Videotont, azaz a fehérváriak a legextrémebb esetben – ha valami csoda folytán már nem szereznének több pontot a bajnokságban, s közben a kiesés ellen küzdők sorra nyernék a meccseiket – sem esnének ki (a sereghajtó Gyirmót semmiképp nem kerülhet a Videoton elé, a fehérváriak tehát a legrosszabb esetben is a 10. helynél lejjebb nem végezhetnek).

Ugyanezen számítások alapján (belekalkulálva az MTK-hoz hasonlóan 30 pontos DVSC-t, amely még játszik a fővárosi kék-fehérekkel és a diósgyőriekkel is) a Bp. Honvéd szurkolói is fellélegezhetnek, mert kedvenceik sem zuhanhatnak vissza a 10. helynél lejjebb, azaz már ők is bent maradtak.

A jelenleg harmadik helyen álló Vasas viszont – matematikailag – még nem érezheti magát teljes biztonságban, elvileg alakulhatnak úgy az eredmények a hátralévő hét fordulóban, hogy az angyalföldiek visszaesnek a 11. helyre – bár ennek minimális a valószínűsége. És a tabellán a Vasas mögött álló összes csapatra érvényes az a megállapítás, hogy az idény végén még bármelyikük búcsúzhat az élvonaltól.

A DVTK-NAK MÉG NEM KELL LEMONDANIA A BAJNOKI CÍMRŐL

Ha az imént azt számolgattuk, hogy mely csapatok nem eshetnek már ki az első osztályból (most olyan teljesen különleges eseteket ne vegyünk számításba, hogy valamelyik együttest a tavasszal kizárják a bajnokságból, pontokat vonnak le tőle, vagy nem kapja meg az NB I-es licencet…), nézzük meg azt is, kik lehetnek még bajnokok.

Fentebb említettük, hogy a DVTK – matematikailag – még megelőzheti a jelenleg listavezető Videotont és a második Honvédot is, ehhez egyrészt az kellene, hogy a Diósgyőr mind a hét bajnokiját megnyerje (sorrendben: Haladás, Paks, Vasas, Gyirmót, Mezőkövesd, MTK, Debrecen az ellenfele), így 49 pontja lenne, és összesen 15 győzelme (jelenleg 8 van); másrészt annak kellene teljesülnie, hogy a Videoton és a Honvéd egymással ikszeljen, s a kispestiek, illetve a fehérváriak is a másik hat meccsüket elveszítsék – azaz mind a ketten csupán egy pontot szerezzenek a hátralévő hét körben. Ez esetben a Videotonnak 49 pontja, és 14 győzelme lenne az idény végén, míg a Honvédnak 48 pontja, tehát mindkettőjüket megelőzné a Diósgyőr, és végig lehet zongorázni, hogy a többi eredmény is alakulhat úgy, hogy a DVTK az összes rivális előtt végezhet, azaz bajnok lehet– tegyük még egyszer hozzá, hogy ez pusztán matematikai esély, realitása nincs.

A többiektől nagyon leszakadó Gyirmót FC Győr kivételével mindegyik csapat lehet még matematikailag bajnok (a DVTK mellett a jelenleg 30 pontos MTK-nak és a Debrecennek van rá a legeslegkisebb sansza), a szombati játéknap után viszont alighanem ez a számtani esély is elszáll két-három együttes esetében. Majd ahogy haladunk fordulóról fordulóra, úgy válik biztossá, hogy melyik csapat nem eshet még ki, és melyik nem lehet már aranyérmes. Szóval, a következő hetekben is lehet számolgatni…

ÚJPEST FC–GYIRMÓT FC GYŐR, 18.00

♦ Az őszi szezon végén egymás után tizenkét tétmérkőzést (tíz bajnokit és két Magyar Kupa-meccset) vívott meg veretlenül az Újpest. A tavasszal visszafogottabban teljesít a csapat, a leghosszabb pozitív sorozatát az utóbbi hetekben építette, egymást követő három tétmeccsen maradt veretlen: 1–0-ra legyőzte a Vasast az MK-negyeddöntő visszavágóján, aztán ikszelt a Pakssal (1–1), majd ismét a Vasassal játszott – ezúttal a bajnokságban –, és 3–2-re nyert.

♦ Az MTK elleni 1–0-s siker (április 1.) óta nem szerzett pontot a Gyirmót, a Debrecentől és a Videotontól is egy góllal kikapott. A tavaszi hét bajnokijából csupán egyet nyert meg.

Amióta az Újpest visszatért a felújított Szusza Ferenc Stadionba, bajnokin még nem győzött (csak a ZTE elleni otthoni MK-mérkőzését nyerte meg). A Ferencvárostól 1–0-ra kikapott, majd a Honvéddal és a Pakssal is 1–1-et játszott.

♦ Az NB I-ben vendégként csak egy mérkőzést nyert meg a Gyirmót, 2016. szeptember 24-én Sopronban 1–0-ra legyőzte a Haladást. Azóta idegenben kétszer ikszelt, ötször kikapott.

A két csapat eddig két bajnokit játszott egymással, mind a kettőt az Újpest nyerte meg. 2016. augusztus 13-án a Fáy utcai Illovszky Rudolf Stadionban 3–1-re, november 19-én, Gyirmóton 2–1-re győztek a lila-fehérek. Két évvel ezelőtt volt egy Magyar Kupa-párharcuk is, az első mérkőzésen, a gyirmótiak otthonában 0–0-ra végeztek, a Megyeri úti visszavágón 4–0-ra az Újpest nyert.

VIDEOTON FC–MEZŐKÖVESD, 18.00

♦ Kihasználta a Videoton FC a Bp. Honvéd keddi botlását (a kispestiek kikaptak a DVTK vendégeként), szerdán 1–0-ra győzött Gyirmóton, így visszavette a tabellán az első helyet.

♦ Sorozatban öt bajnokin nem sikerült nyernie a Mezőkövesdnek, ez a negatív széria szerdán, a Debrecen legyőzésével zárult le.

♦ Pályaválasztóként több mint nyolc hónapon kersztül veretlen volt a Videoton, ebben az időszakban a tíz hazai (Felcsúton lejátszott) bajnokijából kilencet megnyert, egy döntetlen lett. A múlt héten aztán otthon kikapott a Vasastól, így lezárult a remek sorozata. Ebben az idényben háromszor vesztett házigazdaként a fehérvári együttes, egyszer a DVTK-tól, kétszer a Vasastól kapott ki – mind a háromszor 2–1-re.

Látogatóként hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlen a Mezőkövesd. 2016. október 15-én 1–0-ra győzött Gyirmóton, azóta előbb kétszer ikszelt, majd a legutóbbi négy idegenbeli bajnokiját elvesztette.

♦ Odahaza bajnokin legutóbb 2015. július 25-én maradt gólképtelen a Videoton, akkor a Haladástól 1–0-ra kikapott. Azóta 29 NB I-es mecset játszott le pályaválasztóként úgy, hogy mindegyik találkozón szerzett legalább egy gólt. Ebből 20-szor Felcsúton fogadta ellenfelét.

A két csapatnak a szombati lesz az ötödik élvonalbeli bajnokija egymás ellen. A Videoton pályaválasztásával a korábbi két meccsüket a fehérváriak nyerték meg (2013 őszén 1–0-ra, 2016 őszén 2–0-ra győztek), míg a Mezőkövesden lejátszott két mérkőzés közül a 2014-es 1–1-re végződött, a 2016. november 19-i találkozót 2–1-re megnyerték a kövesdiek. Azóta az NB I-ben csak a Vasas tudta legyőzni a Videotont.

BP. HONVÉD–PAKSI FC, 18.00

♦ A Honvéd kedden 2–0-ra kikapott Mezőkövesden a DVTK-tól, s mivel egy nappal később a Videoton győzött Gyirmóton, a kispesti együttes kénytelen volt átadni a listavezető pozíciót a fehérváriaknak.

Jelenleg a Paks veretlenségi sorozata a leghosszabb az NB I-ben, a tolnaiak az előző kilenc bajnokijukon nem találtak legyőzőre (legutóbb 2016. november 26-án Mezőkövesden a DVTK-tól kaptak ki). Már a hétközi forduló előtt is írtunk arról, hogy 2015 őszén ennél is hosszabb pozitív szériájuk volt, akkor tíz bajnokit vívtak meg veretlenül, mígnem a Ferencváros Pakson 5–0-ra kiütötte őket. Most a Fradi nem tudta megállítani a tolnaiakat, hiszen szerdán a két zöld-fehér csapat ütközetét a Paksi FC nyerte meg (3–1-re).

♦ Legutóbbi öt meccséből csupán kettőt nyert meg a Honvéd (az FTC-t és a Haladást verte meg). Ez annak fényében tűnik szerényebb teljesítménynek, hogy előtte sorozatban öt bajnokin győzött.

♦ A tavaszi szezonban még veretlen Paks a téli szünet óta idegenben négy mérkőzést játszott, az MTK és a DVSC vendégeként győzött, Gyirmóton és Újpesten ikszelt.

Odahaza bajnokin több mint fél éve veretlen a Bp. Honvéd (ebben az időszakban Kispesten csak Magyar Kupa-meccset bukott el, a Fraditól kapott ki 2–0-ra). Az NB I-ben legutóbb 2016. szeptember 24-én a Videoton győzött a Bozsik József Stadionban, aztán az Újpest játszott ott 1–1-et, s azóta mind a hat hazai bajnokiját megnyerte a Honvéd.

A most folyó bajnoki idényben a Paks még nem tudta megverni a Honvédot: Kispesten 3–1-re Marco Rossi együttese nyert, Pakson 1–1-et játszottak. A tolnaiak eddig 12 bajnokin léptek pályára a Honvéd vendégeként, négyszer a kispestiek győztek, hét meccs döntetlen lett, a paksiaknak csupán egyszer sikerült a három pontot bezsebelniük: 2011 októberében 3–2-re nyertek, Vayer Gábor kétszer, Böde Dániel egyszer volt eredményes, a hazaiak két gólját Sorin Botis és Torghelle Sándor szerezte.

SZOMBATHELYI HALADÁS–DIÓSGYŐRI VTK, 18.00

Két meccs, egy pont – ez a Haladás mérlege az előző két fordulóban. A Honvédtól 1–0-ra kikapott, majd az MTK-val 0–0-t játszott a szombathelyi együttes, amely 203 játékperce nem szerzett gólt. A Hali játékosai közül legutóbb David Williams volt eredményes a Mezőkövesd ellen 4–2-re megnyert találkozó 67. percében.

♦ A még mindig kieső helyen álló DVTK Bódog Tamás vezetőedző kinevezése óta szorgalmasan gyűjtögeti a pontokat, legutóbbi három bajnokiján veretlen maradt, és hét pontot szerzett: az Újpestet és a Honvédot legyőzte, az FTC otthonában ikszelt. Az új szakvezető irányításával először játszik bajnokit vidéki együttessel.

Ebben az idényben a vidéki csapatok közül csak a Gyirmótnak sikerült nyernie a Haladás vendégeként, a kisalföldieken kívül két fővárosi együttes, az Újpest és a Honvéd győzött a szombathelyiek soproni albérletében.

♦ Bár a legutóbbi idegenbeli bajnokiján pontot szerzett a DVTK (1–1-et játszott a Fradival a Groupama Arénában), továbbra is a diósgyőrieknek a legrosszabb a mérlegük látogatóként: csupán egyszer győztek – még a legelső fordulóban, a Videoton vendégeként 2–1-re –, kétszer ikszeltek, és tízszer kikaptak. A múlt héten, a Ferencváros otthonában Tamás Márk az első félidő legvégén talált be Dibusz Dénes kapujába, 495 játékperc után szerzett idegenben gólt a DVTK.

A Diósgyőr 19 éve, 1998 májusa óta nem nyert bajnokit a Haladás vendégeként. Akkor Domokos Béla és Relu Buliga góljával 2–1-re győzött, azon a találkozón a piros-fehéreknél játszott Ternován Ferenc, akinek Patrik fia jelenleg a DVTK-ban futballozik. 1998 óta tízszer mérkőztek meg a szombathelyiek pályaválasztásával, hétszer a Hali győzött, három meccs döntetlen lett.

DEBRECENI VSC–MTK BUDAPEST, 18.30 (M4 SPORT)

♦ A mérkőzés eredetileg – a késő délutáni többi NB I-es találkozóhoz hasonlóan – 18 órakor kezdődött volna, ám a meccset közvetítő televízió kérésére fél órával később, 18.30-kor indul útjára a labda. Az M4 Sport előtte a Formula–1-es Bahreini Nagydíj időmérő edzését adja.

Továbbra sem tud sorozatban három bajnokit megnyerni a DVSC. Augusztusban a Gyirmót és a Mezőkövesd legyőzése után ikszelt az MTK-val, míg áprilisban előbb megverte a Vasast és a Gyirmótot, aztán – szerdán – kikapott Mezőkövesden.

♦ A tavaszi szezonnyitón a Debrecen ikszelt az FTC-vel (0–0), azóta viszont nem játszott döntetlent: háromszor nyert, háromszor kikapott. Az MTK meg éppen a legutóbbi játéknapon ikszelt (0–0 a Haladással), előtte háromszor győzött, s háromszor vesztett.

♦ A DVTK-hoz és a Gyirmóthoz hasonlóan az MTK is csupán egy idegenbeli bajnokin győzött ebben az idényben: február 25-én a Diósgyőr vendégeként 3–2-re nyert. Emellett látogatóként ötször kikapott, hatszor döntetlent ért el.

A két csapat az ősszel mind a kétszer 1–1-et játszott egymással. Az augusztus 13-i, debreceni találkozójuk volt Leonel Pontes első bajnokija a DVSC vezetőedzőjeként. Az MTK a 2012-es, 2–0-s sikere óta nem nyert a Loki vendégeként, sorozatban négyszer kikapott, majd jött az őszi 1–1.

FERENCVÁROS–VASAS FC, 20.30 (M4 SPORT)

♦ Gödörben a Ferencváros? A zöld-fehérek a legutóbbi négy tétmérkőzésükből egyet sem nyertek meg. A DVTK elleni idegenbeli Magyar Kupa-mérkőzésen 0–0-t játszottak, míg a bajnokságban a Honvéd és a Paks otthonában kikaptak, közte odahaza a Diósgyőrrel ikszeltek. Ebben a kiírásban volt már hosszabb negatív sorozatuk is, az ősz végén, illetve a tavasz elején egymás után négy bajnokin nem sikerült nyerniük: kikaptak Mezőkövesden, majd ikszeltek az MTK-val, a DVSC-vel és a Videotonnal.

Előző öt bajnoki mérkőzéséből négyet elveszített a Vasas (MTK, Haladás, DVSC, Újpest), csak a listavezező Videotont verte meg, méghozzá idegenben.

♦ Az NB I most folyó idényében két csapat tudott győzni a Ferencváros vendégeként: az egyik éppen a Vasas, a másik a Paks. Mind a két együttes 2–1-re diadalmaskodott. A paksiak sikere óta öt hazai bajnokit játszott le az FTC, kétszer nyert, háromszor ikszelt.

A Vasas ebben a kiírásban öt fővárosi stadionban lépett pályára bajnoki mérkőzésen. Közülük az Illovszky Rudolf Stadionban (Újpest 0–1), a Bozsik József Stadionban (Honvéd 1–2, Újpest 2–3), a Szusza Ferenc Stadionban (Haladás 2–3, DVSC 2–3) és az Új Hidegkuti Nándor Stadionban (MTK 0–1) is vesztett már mérkőzést, egyedül az Üllői úton, a Groupama Arénában nem, hiszen ott egyszer lépett pályára, és 2–1-re megverte a Fradit. Szombaton ismét a Ferencváros otthonába látogat…

NB I, 2016–2017, 27. FORDULÓ
ÁPRILIS 15., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Újpest FC–Gyirmót FC GyőrBudapest, Szusza Ferenc Stadion Pintér Csaba
18.00: Videoton FC–Mezőkövesd Felcsút, Pancho Aréna
Solymosi Péter
18.00: Bp. Honvéd–Paksi FCBudapest, Bozsik József Stadion Berke Balázs
18.00: Haladás–Diósgyőri VTKSopron, Városi StadionVad II István
18.30: Debreceni VSC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei StadionErdős József
20.30: Ferencváros–Vasas FC (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
Farkas Ádám
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC2614 6 651–22+2948
2. Budapest Honvéd2614 5 739–25+1447
3. Vasas FC2612 5 941–30+1141
4. Ferencvárosi TC2610 9 741–34 +739
5. Paksi FC26 911 632–28 +438
6. Szombathelyi Haladás2610 61032–34 –236
7. Újpest FC26 811 739–39 0 35
8. Mezőkövesd Zsóry FC26 9 71029–37 –834
9. Debreceni VSC26 8 61230–35 –530
10. MTK Budapest26 7 91020–28 –830
11. Diósgyőri VTK26 8 41432–49–1728
12. Gyirmót FC Győr26 4 71513–38–2519

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik