Ebben emelkedett ki a Honvéd, ezért lett csak 4. a Fradi – az NB I a számok nyelvén

HATÁR DÁVIDHATÁR DÁVID
Vágólapra másolva!
2017.06.03. 13:26
null
Kispesti gólöröm – a Honvéd sikereinek egyik titka, hogy a meccsek hajrájában tudtak sok gólt szerezni Eppelék, amikor már nem érkezett rájuk válasz (Fotó: Török Attila, archív)
Nincs is jobb annál, mint az esti Bajnokok Ligája-döntő lázában égve egy kicsit „visszajönni a földre” és elmélyedni a hazai élvonal számszerűségeiben! Egy héttel ezelőtt ért véget a labdarúgó NB I 2016–2017-es kiírása, visszapillantókban pedig az InStat-elemzőrendszer segítségével a szezon legfontosabb statisztikai érdekességeit kerestük meg. Többek között szó lesz a bajnok Bp. Honvéd kiváló és a Ferencváros pocsék végjátékáról, a DVSC bombáiról, a rögzített szituációkról, valamint az idény legjobb, illetve a legtöbbet „faragott” játékosáról is.

 

A HONVÉDNAK ARANYAT ÉRT A JÓ HAJRÁ, A FERENCVÁROS EZEN CSÚSZOTT EL

A kapott és szerzett gólokat vizsgálva tisztán látszik, hogy a Budapest Honvéd nagyban köszönheti a bajnoki címét a kiváló végjátékainak. A kispestiek a mérkőzéseik utolsó negyedórájában 19-szer vették be az ellenfeleik kapuját, ez az összes találatuk 35 százalékát jelenti. Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy az aranyérem után távozó Marco Rossi által irányított alakulat kapta a legkevesebb gólt (mindössze ötöt) ebben az idősávban, akkor kijelenthetjük: a Honvéd végig rendkívül jól hajrázott a bajnokságban, ennek pedig aranyérem lett a jutalma.

Ezzel szemben a címvédő, de ezúttal negyedik helyen záró Ferencváros kimondottan rosszul jött ki az összecsapásai finiséből: a zöld-fehérek mindössze nyolc gólt szereztek a 75. perc után, ellenben a tizenkét együttes közül a legtöbbet, tizenötöt kapták, nem csoda tehát, hogy lecsúsztak a dobogóról.

 


 

MAGASAN A VIDEOTONÉ A LEGMAGASABB INSTAT-INDEX, A BAJNOK CSAK A KÖZÉPMEZŐNYBEN

A csapatok összesített, meccsenkénti, átlagos InStat-indexének (a játékosokra, az egyéni statisztikáikra vonatkozó össz teljesítménymutató) rangsorát magasan a Videoton nyerte meg: a székesfehérváriak 243-as átlaggal zártak. A Vidit a Ferencváros (223) és az Újpest (218) követi a képzeletbeli pódiumon. Kisebb meglepetésre az aranyérmes Honvéd 212-es mutatóval csak a hatodik helyen zárt a kimutatásban, miután a DVSC (217) és a kieső helyen végző MTK (213) is megelőzte. Utolsó helyen a Gyirmótot találjuk: a története első NB I-es szezonja után azonnal búcsúzó gárda tagjai átlagosan 200-as indexet értek el.

 


 

A DEBRECEN TÁVOLI BOMBÁKKAL OPERÁLT, AZ MTK-NAK CSAK KÖZELRŐL MENT

A gólokat abból a szempontból vizsgálva, hogy a tizenhatoson kívülről vagy belülről születtek, újabb érdekességekre bukkanhatunk. A legtöbb távolit a DVSC lőtte: a debreceni futballisták 16-szor találtak be a tizenhatoson kívülről – az átlag hét (!) volt –, így góljaik 38 százalékát szerezték meglehetősen messziről.

A többi csapatnál már közel sem találunk ennyi távoli gólt, sőt, például a Debrecenhez hasonlóan a bennmaradást alig kiharcoló DVTK mindössze négyszer, a Mezőkövesd pedig háromszor talált 16 méternél messzebbről a kapuba. Még rosszabb a kieső MTK mutatója: a kék-fehérek 33 mérkőzésen mindössze egyetlenegyszer vették be a kaput a tizenhatoson kívülről.

 


 

A HALADÁS GÓLJAINAK TÖBB MINT FELE RÖGZÍTETT SZITUÁCIÓ UTÁN SZÜLETETT

A Haladás góljainak 55 százalékát, szám szerint 23 találatot rögzített szituációból vagy azt követően szerezte (szöglet után, szabadrúgás után, szabadrúgásból, büntetőből vagy bedobás után). Mészöly Géza együttese mellett a Vasas és a DVTK fektette a legnagyobb hangsúlyt ezen helyzetek gyakorlására: az angyalföldiek góljaik 48 százalékát (24 találat), a miskolciak pedig 49 százalékát (19) érték el rögzített szituációkból.

A rögzített szituációk elleni védekezés az Újpestnek sikerült a legrosszabbul, Nebojsa Vignjevics csapata 23-szor (45 százalék) kapitulált ilyen helyzetet követően. A lilák mellett a DVTK és a Ferencváros sem állt mindig a helyzet magaslatán: előbbi 22 (38 százalék), utóbbi 19 (43 százalék) gólt kapott rögzített szituációk után.

 


 

AZ ÚJPESTIEK ELSZÓRTÁK, MAJD VISSZA IS SZEREZTÉK A LABDÁKAT

A legtöbb labdát a középmezőnyben végző Újpest szórta el a 33 forduló alatt: a lilák 99-szer veszítették el a saját térfelükön, de becsületükre legyen mondva, hogy a labdaszerzésekben is jeleskedtek, az ellenfél térfelén 59 alkalommal kaparintották meg.

A Ferencváros volt a leglabdabiztosabb alakulat (86 elvesztett labda), ellenfelei térfelén azonban csak 51 labdát szerzett – ezzel a DVTK-val holtversenyben az utolsó helyen zárt.

 


 

NEM ÉRT SOKAT A LABDABIRTOKLÁSI FÖLÉNY

A Ferencváros átlagosan 58 százalékban, időre levetítve 30 perc és 5 másodpercig birtokolta meccsenként a labdát. A zöld-fehérek mögött a Vasas (28.54 perc, 56 százalék) és az Újpest (28.02 perc, 52 százalék) zárt ezen a listán. A bajnok Honvédnál átlagosan nagyjából öt perccel volt kevesebbet a labda, mint a Fradinál, a kispestiek azonban a mérkőzések többségén így is labdabirtoklási fölényben voltak (25.30 perc, 51 százalékos átlag). A listán a DVTK zárt az utolsó helyen (23.19 perc, 47 százalék), ezt azonban aligha bánják Miskolcon, hiszen például az MTK hiába birtokolta közel 28 percet a labdát bajnokinként, mégsem sikerült kiharcolnia a bennmaradást.

GERA A SZEZON LEGJOBBJA, LAZOVICS A KULCSPASSZOK KIRÁLYA, LANZAFAMÉT „FARAGTÁK” A LEGTÖBBET

Mint arról a szezon válogatottjának kihirdetésekor is írtunk, az idény legjobb InStat-átlagát a Ferencváros középpályása, Gera Zoltán produkálta 260-as mutatóval. Mögötte Videoton-játékosok hada sorakozik: Loic Nego (255), Marko Scsepovics és Danko Lazovics (egyaránt 253), Szolnoki Roland (252) és Juhász Roland (250) az első hat sorrendje.

Mivel – ahogy a kispesti rigmus is szól – mindenki tudja már, Eppel Márton gólkirályi címéről nem is írunk részletesebben, ellenben azt mindenképp meg kell említeni, hogy kilenc gólpasszal holtversenyben Marek Strestík (Mezőkövesd) és Lazovics lett az NB I asszisztkirálya. A szerb csatár egyébként több listán is az első helyen zárt: 29 alkalommal játszott szerepet gólt megelőző támadásban (itt Scsepovics lett a második 24-gyel és Eppel a harmadik 22-vel), valamint legtöbbször, 165 kulcspasszal próbálkozott, ebből 82 alkalommal sikeresen.

A legtöbb lövéssel, szám szerint 82-vel a Vasas fiatalja, Berecz Zsombor kísérletezett, kapufák tekintetében pedig Davide Lanzafame bosszankodhatott a rendszeresen: az olasz csatárnak ötször is csak centik hiányoztak a gólhoz. És ha már Lanzafame szóba került, feltétlenül meg kell említeni, hogy az élvonalban őt „aprították” a legjobban, összesen 119 alkalommal (azaz meccsenként közel ötször!) szabálytalankodtak vele szemben.

 


 

A légi párbajokat vizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy a levegőben a Videoton csapatkapitánya, Juhász Roland volt az úr: a válogatottól az Európa-bajnokság után visszavonuló hátvéd 385 fejpárbajban volt érintett, s ezek 63 százalékát, 241-et meg is nyerte. Mögötte néhányan arányaiban jobban teljesítettek – Hudák Dávid például 78 százalékkal jött ki győztesen a levegőben zajló párharcokból –, ők azonban jóval kevesebb ilyen szituációt vállaltak fel. A legtöbb szerelési kísérlet, valamint a legtöbb sikeres szerelés egyaránt Kulcsár Dávidhoz köthető: a Paks jobbhátvédje 185 alkalommal próbálkozott, s ebből 110-szer el is vette a labdát ellenfelétől.

Ki lehet emelni Souleymane Diarra teljesítményét is. Az Újpest mali középpályása két listát is éllovasként zárt: övé volt a legtöbb, földön megvívott párharc (ebbe beletartoznak a szerelések, cselek, illetve minden olyan esemény, amikor a labda megszerzése vagy az ellenfél átjátszása a cél) és a legtöbb csel is. Diarra 276-szor kezdeményezett cselt, ebből 170 alkalommal sikerrel járt – a játékosok zöme jóval elmaradt ettől a teljesítménytől, talán elég annyit megjegyezni, hogy az ezen rangsorban második helyen végző Holman Dávid 187-szer kísérletezett, és 100-szor volt sikeres. Más kérdés, hogy Diarra kapta a legtöbb lapot is ebben a szezonban, Gévay Zsolttal holtversenyben 13-at, de míg a paksi védő csak sárgákat gyűjtött be, az újpestiek középpályását kétszer ki is állították.

 


 

A 2016–2017-ES BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Budapest Honvéd 33 20 5 8 55–30 +25 65
2. Videoton FC 33 18 8 7 65–28 +37 62
3. Vasas FC 33 15 7 11 50–40 +10 52
4. Ferencvárosi TC 33 14 10 9 54–44 +10 52
5. Paksi FC 33 11 12 10 41–37 +4 45
6. Szombathelyi Haladás 33 12 7 14 42–46 –4 43
7. Újpest FC 33 10 12 11 47–51 –4 42
8. Debreceni VSC 33 11 8 14 42–46 –4 41
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 10 10 13 39–54 –15 40
10. Diósgyőri VTK 33 10 7 16 39–58 –19 37
11. MTK Budapest 33 8 13 12 26–36 –10 37
12. Gyirmót FC Győr 33 5 9 19 21–51 –30 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik