ETO: Miriuta Bukarestben lehet edző a román sajtó szerint

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.30. 11:56
Román sajtóhírek szerint Miriuta László is szóba kerülhet mint lehetséges új vezetőedző a Dinamo Bucuresti-nél. A fővárosi csapat állítólag már a szombati, debreceni felkészülési meccs előtt tárgyalni szeretett volna a Győri ETO mesterével, és a DVSC-től elszenvedett 6–0-s vereség tovább erősítette a Flavius Stoican menesztéséről szóló híreket.

Több román forrásban is megjelent a hír, hogy a Dinamo Bucuresti vezetői már a szombati, debreceni edzőmeccs alkalmával tárgyaltak Miriutával, akit a Győri ETO pénzügyi válsága miatt „mozdíthatónak” gondolnak.

Miriuta a fanatik.ro kérdésére nem tudta kommentálni a mostani egyeztetésekről szóló híreket. Hangsúlyozta, hogy kétéves szerződés köti az ETO-hoz, ezért most nem is vetődhet fel ez a kérdés, korábban, még a Győr előtt voltak tárgyalások, de akkor visszautasította a Dinamo ajánlatát.

Az ügy azért érdekes, mert Flavius Stoicant két hete nevezték ki a bajnokságban 6. helyen álló Dinamónál, azóta két vereséget követően egyszer győzött a csapat. A debreceni 6–0-s vereség azonban biztosan nem erősítette a pozícióját.

Miriutát pedig valóban élő szerződés köti a Győrhöz, de a CFR-rel is szerződésben állt ősszel, mégis az ETO-nál kötött ki (a szintén anyagi gondokkal küzdő kolozsváriakkal közös megegyezéssel szakított).

A győriekkel kapcsolatos hétvégi hírünk volt, hogy az ETO-nál Miriuta román segítői már jelezték távozási szándékukat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik