ETO: „Így lehet, hogy fel kell adni a reményt a bajnoki címre”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.12. 10:01
Miután a többek között a Győri ETO NB I-es labdarúgócsapata mögött is álló Quaestor Csoport hétfőn öncsődöt jelentett, bizonytalanná vált a Rába-parti klub jövője. A Nemzeti Sport két közgazdasági szakembert, Muszbek Mihályt, illetve Szabados Gábort kérdezte, hogyan látja a győri egylet jövőjét.

„Rém bonyolult a helyzet.”

Így összegzett a sportgazdasági szakember, Muszbek Mihály, amikor arra vállalkozott, hogy kibogozza a Quaestor-ügy kusza szálait. A kérdés most már nem az, érintheti-e az ETO életét a Quaestor-csőd – vagyis hogy a Quaestor Financial Hrurira Kft. hétfőn csődeljárást kezdeményezett magával szemben –, hanem hogy milyen mértékben.

A Győri ETO együttesét működtető gazdasági társaságnak két Quaestor-cég is a tulajdonosa, és mivel az öncsődöt jelentő kft. a Quaestor-csoport egyik jelentős tagja, összeomlása megrendítheti a többi vállalat működését is.

„Az ETO ezer szállal kötődik a Quaestorhoz – magyarázta Muszbek Mihály. – Ő a tulajdonosa a csapatnak, ráadásul hitelezői, támogatói, valamint stadiontulajdonosi és -üzemeltetői kapcsolat is fűzi hozzá.”

Hirtelen visszakért hitel
Hogy érthető legyen: a Quaestor-csoport javarészt hitelből fedezte tevékenyégének finanszírozását. Ám azt nem banktól vette fel, hanem a cégcsoport egyik tagja – a Quaestor Financial Hrurira Kft. – kötvényeket bocsátott ki, több ezer embertől vett fel tehát likvid, a vállalkozás fizetőképességének fenntartását biztosító hitelt. A Buda-Cash botránya után ugyanakkor annyi igény érkezhetett a kötvények visszaváltására, hogy azokat a cég már nem tudta teljesíteni, s öncsődöt jelentett. Ne feledjük, hogy a világhálós beszámolókból úgy tudni, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) több szabálytalanságot észlelt, a felügyelet szerint a cég 150 milliárd forint értékű fiktív kötvényt is kibocsátott. Az MNB kijelölt felügyeleti biztosa kedden felfüggesztette a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét. Az MNB felügyeleti szóvivője, Binder István emellett aláhúzta, hogy a Magyar Nemzeti Banknak nincs rálátása a Quaestor-csoport egészének a tevékenységére, így az ETO finanszírozására sem.

Nem mondhatjuk azonban, hogy a győri klub finanszírozása csupán egy lábon áll. Muszbek Mihály úgy számolt, hogy a Quaestor-csoport cégei a futball-kft. bevételeinek mintegy harminc százalékát biztosították különböző formákban.

„Kérdés, hogy ezt a jövőben is biztosítani tudják-e – mondta Szabados Gábor sportközgazdász. – Amíg nem látunk tisztán az ügyben, nem tudhatjuk biztosan, hogy a hullám valóban eléri-e a labdarúgócsapatot. Ne feledjük el, hogy a klubnak más bevételi forrásai is vannak. Persze nem lehetetlen, hogy eljön az idő, amikor vissza kell vágni a kiadásokból. El kell adni néhány játékost, csökkenteni a labdarúgók fizetését. A nadrágszíjon még sokat lehet húzni. Kellő takarékoskodással egy-két évig is el lehet evickélni, igaz, muszáj lesz feladni a reményt, hogy bajnokesélyes lehet az ETO.

A győri klub 2009 és 2013 között a halmozottan és nagy összegben veszteséges élvonalbeli gárdák táborát gyarapította. A mérlegbeszámolók alapján vesztesége összesen 1.592 milliárd forintra rúgott. 2013-ban az ETO saját tőkéje 888 millió forint volt, reklámból, szponzorációból származó bevétele pedig 315 millió. Nehéz megmondani, hogy ebből mennyi érkezett a Quaestortól.

Legrosszabb esetben el kell adni az ETO-parkot – vázolt fel egy lehetőséget Szabados Gábor. – Nem tudhatjuk, hogy a csapat működtetése mennyire épült a cégcsoport tagjának kötvénykibocsátására, vagyis a klubot hitelből finanszírozták-e.”

A közgazdász Muszbek Mihály szerint sejteni lehetett a bajt. „Az utóbbi időben a profi magyar labdarúgás kétszer annyit költött, mint amennyit piaci alapon költhetett volna. A klubok felélik a saját tőkéjüket. Sokan a szememre vetették, hogy riogatok a számokkal, félelmeim azonban beigazolódni látszanak. Remélem, ha el is dől egy dominó, nem borul vele több.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik