HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2015.02.12 12:01 Frissítve: 2015.03.30 02:19

ETO: a szlovák válogatottat választaná a magyar helyett a távozó támadó

Doborgazról indult, Somorján, Dunaszerdahelyen és Győrben nevelkedett, a napokban pedig hároméves szerződést kötött vele a zsolnai klub, ahol szeretne alapemberré válni – a szlovák U-válogatott Bénes László a felvidéki Új Szónak nyilatkozott győri távozásáról, és arra is válaszolt, a magyar és a szlovák közül melyik felnőttválogatottat választaná.

 

„A győriek új szerződést ajánlottak nekem, de túl nagy kivásárlási összeget állapítottak meg, és nem tudtunk megegyezni. Nem fogadtam el az ajánlatot. Tudtam, hogy a zsolnaiak érdeklődtek irántam, most ismét megkerestek. Tudták, hogy nem írtam alá, s végül a menedzsereken keresztül létrejött az átigazolás – nyilatkozta Bénes László azzal kapcsolatban miért szerződött az ETO-tól a szlovák listavezető MSK Zilinához.

„Novemberben hosszabbítottam három évre, de akkor még nem voltam a nagycsapatban. Amikor oda felkerültem, új szerződést akartak kötni velem, egy nagyobb kivásárlási összeggel. De úgy gondolom, jobb lesz nekem Zsolnán, mert sokkal több lehetőséget adnak a fiatal játékosoknak, így szerintem én is több lehetőséget fogok kapni, mint Győrben. A srácokkal is rögtön megtaláltam a közös hangot, befogadtak, minden oké. Nagyon örülök, hogy a szlovák bajnokság éllovasához igazoltam, az pedig még szebb lenne, ha sikerülne megnyerni a bajnokságot" – tette hozzá a nagy tehetségnek tartott támadó.

Az interjúban az a kérdés is elhangzott, hogy idővel melyik felnőttválogatottat választaná Bénes, ha a szlovák és a magyar csapatba is hívnák.

„Ajánlgatták nekem a magyar állampolgárságot, de nem fogadtam el. Nem is gondolkoztam ezen a lehetőségen, eldöntöttem, hogy szlovák válogatott akarok lenni. Egyértelmű, hogy a szlovák nemzeti csapat sikeresebb, és mentálisan is nagy különbség van a két válogatott játékosainak hozzáállásában. A nagyobb küzdőszellem, akaraterő az eredményeken is meglátszik" – válaszolta a Zsolnára szerződő futballista.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Vladica Brdarovszki (macedón, Peliszter – Macedónia), Dan Bucsa (román, Universitatea Cluj – Románia, szabadon igazolható volt), Luis Ibánez (argentin-horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország), Njongo Priso (kameruni, Petrolul Ploiesti – Románia, szabadon igazolható volt), Miroslav Stevanovic (bosnyák, szabadon igazolható volt)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Horváth Dániel, Kerékgyártó Dávid, Nagy Ádám, Nagy Bálint, Németh Bence, Szabó Levente

Kiszemeltek:

Távozók: Valentin Babic (horvát, szabadon igazolható), Bénes László (szlovákiai, MSK Zilina – Szlovákia), Dudás Ádám (Haladás), Leandro Martínez (olasz-argentin, Haladás), Mihai Nicorec (román, szabadon igazolható), Sváb Dániel (Mezőkövesd, szabadon igazolható volt), Takács Ákos (befejezte pályafutását), Varga Roland (Ferencváros), Rafe Wolfe (jamaicai, Dunaújváros PASE)
Kölcsönbe távozók: Nemanja Andrics (szerb, Újpest), Csató Martin (Siófok), Farkas Zoltán (Cegléd), Illés Dávid (Lombard Pápa), Pongrácz Viktor (Lombard Pápa), Stieber András (Lombard Pápa), Vankó Imre (Lombard Pápa)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Milos Kocics (szerb), Lenzsér Bence (Paks, próbajáték), Michal Svec (cseh), Lazar Sztanisics (szerb), Völgyi Dániel (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza, PAFC, Vasas)
2019.02.21 21:56:25

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2019.02.20 17:25:23

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Csak az első félidőben villogott a Kisvárda, a szünet után sokkal jobban futballoztak a zöld-fehérek.

2019.02.20 13:39:48

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Kora délután győzött a Vidi és a Honvéd, ahogy a Budaörs és a Soroksár is. Iksz a Kövesd–Halin.

2019.02.19 14:43:54

Labdarúgó NB I PÓR KÁROLY

Riccardo Guffanti márciustól már az edzőképzés hallgatóinak is oktatja a scoutingot.

2019.02.19 21:21:12

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Minden különösebb felhajtás nélkül járták a pályákat, figyelték a kölyköket.