Élesedik a verseny – a Fradi is ajánlatot tett Radóért!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.13. 10:14
null
Radó András (jobbra) távozása visszatérő téma az átigazolási időszakban (Fotó: NS-archív)
A Ferencváros nem először próbálkozik Radó András megszerzésével, viszont a mostani kísérlet pikantériája, hogy az Újpest is tárgyalásokat folytat a Haladással, sőt a lila-fehérek ügyvezetője szerint egyezségre is jutottak. Ehhez képest a Nemzeti Sport Online legfrissebb értesülései szerint a Fradi ajánlata is versenyez az Újpestével.

 

A Nemzeti Sport múlt héten jelezte, hogy az Újpest konkrét ajánlatot tett a Haladásnak Radó Andrásért.

„Helytállóak az információk – ismerte el akkor Gyarmati Eszter, az Újpest ügyvezető igazgatója. – Azokat viszont kiegészíteném azzal, hogy egyezségre jutottunk a Haladással a támadó vételáráról, miként Radó Andrással is megegyeztünk. Csakhogy a szerződést még mindig nem kaptuk meg."

Hogy miért nem? Könnyen lehet, hogy azért, mert idő közben a Ferencváros is bejelentkezett a Haladásnál.

Úgy tudjuk, hogy múlt héten a Fradi vezetői is megtették az ajánlatukat a szélsőért, a Ferencváros bizonyos készpénz mellett Ugrai Roland játékjogát is felajánlotta Radóért cserébe. Most folynak az egyeztetések a háttérben.

Mint ismeretes, Ugrait 2014-ben adta el a Haladás a Ferencvárosnak, de a támadó nem tudott alapemberré válni a fővárosiaknál, és már a nyári átigazolási időszak elején felvetődött a kölcsönadása – a Békéscsaba és a Paks is érdeklődött iránta. Viszont ha Radó-ügyben egyezség születik a Fradi és a Haladás között, akkor visszatérhet a vasiakhoz. (Csakúgy, mint például Bosnjak Predrag, aki egy éve szerződött a Haladástól a Ferencvároshoz, de ezen a nyáron visszaigazolt.)

Azt nem tudni, hogy a Fradi és az Újpest mellett van-e másik klubtól is konkrét ajánlat, de itthonról az említett klubokon kívül a Videoton is már régóta, az FTC-hez hasonlóan több mint egy éve érdeklődik Radó iránt.

Érdekes, hogy a nyár elején még nem volt ekkora kereslet Radó iránt. Az Újpest ugyan már tett egy nyitó ajánlatot korábban, de azt gyorsan elutasította a Haladás. Egy évvel ezelőtt ötszázezer euró körüli ajánlatok is érkeztek a szélsőért, de annyiért nem engedték el. Hasonló összeg esetén most azonban valószínűleg már áldásukat adnák az átigazolásra a szombathelyi vezetők.

RADÓ ANDRÁS A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN MEGJELENT INTERJÚBAN BESZÉL BŐVEBBEN A JÖVŐJÉRŐL.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Haraszti Zsolt (Paks), Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg), Stanislav Sesták (szlovák, VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár)

Az utánpótlásból felkerültek: Dragóner Filip, Lakatos István, Nyéki Márk, Varga Ádám (profi szerződést kaptak)

Kiszemeltek: Radó András (Haladás), Gastón Sauro (argentin, Basel – Svájc), Piotr Trochowski (német, szabadon igazolható, legutóbb Sevilla – Spanyolország)

Távozók: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, nyíregyházi kölcsön után Haladás), Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: RAFC), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Benjamin Lauth (német, szabadon igazolható), Nagy Dániel (Würzburger Kicker – Németország), Tarczy Pál (szabadon igazolható), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia)
Kölcsönbe távozók: Csilus Tamás (pápai kölcsön után Kisvárda), Korozmán Kevin (Soroksár)

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Dibusz Dénes (érdeklődik iránta: Hertha – Németország), David Mateos (spanyol, érdeklődnek iránta: angol másodosztály, Egyesült Államok), Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár), Ugrai Roland (érdeklődik iránta: Békéscsaba, Haladás, Paks)
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik