- Utolsó módosítás:
- 2010-03-10 00:05:36
Az argentin Sixto Peralta döntötte el a fehérváriak elleni, szakadó esőben lejátszott meccset
Egygólos kolozsvári siker a Videoton ellen
Harmadik felkészülési mérkőzését is lejátszotta a törökországi Belekben a Videoton labdarúgócsapata: a fehérváriak 1–0-s vereséget szenvedtek a 2008-ban a Bajnokok Ligáját is megjáró kolozsvári vasutasgárdától.
![]() |
| A Videoton csatárainak nem akadt sikerélményük a CFR ellen (Fotó: Szabó Miklós, archív) |
Mezey György már a meccs előtt jelezte: gyakorlatilag bajnokiként kezeli a CFR Cluj elleni meccset, és mindössze két poszton nyílt a harc a kezdőbe kerülésért.
Az első lehetőség az 5. percben a kolozsváriak előtt adódott egy szöglet után, de Lacina Traoré nem tudta kihasználni a helyzetet. A CFR kezdte jobban a meccset, de a kapufát mégis a Vidi döngette meg egy távoli lövéssel – Elek foghatta a fejét balszerencséje miatt.
A szakadó esőben elsősorban Traoré őrzésével volt gondjuk a fehérváriaknak, az Arsenal által is figyelt, hatalmas termetű csatár a 42. és a 45. percben is kihagyott egy ziccert – de a jó iramú mérkőzésen 0–0-val fordultak a csapatok.
A második játékrészt Edimar és Traoré helyzeteivel kezdte a kolozsvári vasutascsapat, a Vidi pedig Alves, illetve Vujovics révén veszélyeztetett, majd a 65. percben megszerezte a vezetést a CFR – Deac labdáját Sebők kiütötte, de a kipattanó után az argentin Sixto Peralta talált be közelről.
Öt perc múlva a CFR kapusának, Nuno Clarónak kellett védenie egy gyors Videoton-kontra után, majd Cúlio helyzetét úszta meg a fehérvári csapat. A több lehetőséget kidolgozó román kupagyőztes minimális különbséggel győzött.
| Videoton–CFR Cluj (romániai) 0–1 (0–0) |
| Belek, Törökország. |
| Videoton: Sebők Zs. (Tujvel, 70.) – Lázár P. (Milanovic, 70.), Lipták (Sifter, 70.), Horváth G. (Andic, 70.), Elek Á. (Fejes, 79.) – Farkas B. (Ponczók, 70.), Sándor Gy. (Szakály D., 70.), Polonkai (Farkas II. B., 70.) – Nagy D. (Sitku, 70.), Alves (Lencse, 70.), Vujovics (Nikolics, 70.). |
| CFR: Nuno Claro – Panin (Cabrera, 72.), Edimar, G. Muresan (Dani, 62.), Hugo Alcantara (Tony, 72.) – Cadu (Konyuka, 82.), E. Dica (Bus, 87.), Culio, N. Dica (Peralta, 62.) – Bud (Deac, 62.), L. Traoré (Nei, 74.) |
| Gólszerző: Peralta (65.) |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:42 DVTK: Huszák Tamás felépült sérüléséből, kész a visszatérésre
- 00:32 Bajnokok Ligája: Van Gaal szerint szünet utáni remeklésük volt a kulcs
- 00:18 Bajnokok Ligája: Megmutattuk, hogy erősebbek vagyunk - Schweinsteiger
- 00:07 Bajnokok Ligája: Az Arsenal nem volt öt góllal jobb nálunk - Ferreira
- 00:06 Bajnokok Ligája: Wenger az MU vagy a Chelsea ellen szeretne játszani
- 23:55 Bajnokok Ligája: a mesterhármast szerző Bendtner a végső sikerre hajt
- 23:46 Videó: így ütötte ki az Arsenal a Porto csapatát - a BL-ből is!
- 23:45 Bajnokok Ligája: Játékosaimnak nem szabad csalódottnak lenniük - Prandelli
- 23:10 Videó: Robben hatalmas gólja továbbjutást ért a Bayern Münchennek
- 23:03 Anglia: visszatért a rákkal kezelt volt FIFA-játékvezető
- 22:59 Championship: Priskinék legyőzték a Plymoutht, Gyepesék kikaptak
- 22:54 Skócia: kilmarnocki győzelmével már tizenhat pont a Rangers előnye
- 22:42 Premier League: Fülöp csapata legyőzte Bogdánét, kikapott a Pompey
- 22:41 Bajnokok Ligája: idegenben lőtt több góllal lépett tovább a Bayern
- 22:40 Bajnokok Ligája: az Arsenal ötgólos győzelemmel jutott tovább

