Egy ponttal távozott a Pápa Angyalföldről

2010.04.17. 20:04
null
Abwo (fehérben) akár mesterhármasig is eljuthatott volna (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Sok helyzetet hozó mérkőzésen a Vasas 2–2-es döntetlent játszott a Pápával. A hazaiak és a vendégek is rengeteg ziccert hibáztak el. A nagyjából egyenlő erők küzdelmét hozó mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született.

A Vasas és a Pápa összecsapásán két olyan együttes találkozott, amely stabil tagja a középmezőnynek, ugyanakkor még nem távolodtak el kellő mértékben a kiesőzónától.

A pápaiaknál nem ülhetett le a kispadra a vezetőedző Véber György, mert az előző fordulóban a Diósgyőr ellen megengedhetetlenül viselkedett, s ennek következményeként három mérkőzésre eltiltották.

Hivatalosan a kapusedző Kovács László dirigálta a vendégeket ezen a meccsen, de valójában a lelátón trónoló, mobiltelefonnal „felfegyverkező” Véber utasításainak megfelelően járt el a pápai szakmai stáb.

Nem lesz különösebb változás a taktikánkban az eddigiekhez képest – nyilatkozta Giovanni Dellacasa, a Vasas trénere a klub honlapján. – Ezúttal is elsősorban saját magunkra figyelünk, ha fegyelmezett, pontos, eredményes futballt tudunk játszani, akkor a siker, vagyis a három pont sem marad el."

Az első néhány perc tapogatózó játékkal telt el, de jó negyedóra múlva magasabb fokozatba kapcsoltak a csapatok. A félidő közepe táján a hazaiak egy védelmi hibából Benunesz révén megszerezték a vezetést (1–0), de néhány perccel később Abwo szintén az ellenfél védelmi megingását kihasználva egyenlíteni tudott. (1–1.)

A gyors gólváltás után érezhetően kisebb lett az iram. ám néhány sárga lap jelezte, hogy a játékosok korántsem nyugodtak meg. Mindenesetre a félidő végéig már nem esett több gól, így igazságos döntetlennel vonulhattak pihenőre a felek.

Fordulás után hat perccel Hrepka nagy helyzetet hagyott ki, majd az ellentámadásból Bárányos szép átlépős csele után Abwo megszerezte önmaga és csapata második találatát. (1–2.)

Hrepka a továbbiakban sem brillírozott, mert bár jól meg lehetett játszani, a 62. percben újabb ziccert rontott.

A Vasas egyre-másra vezette a veszélyesebbnél veszélyesebb támadásokat, de az egyenlítés sehogyan sem akart összejönni. Azért a Pápa sem jeleskedett, Granát is kihasználatlanul hagyott egy gólszerzési lehetőséget.

Hrepka csak nem akart csupa kihagyott ziccerrel öltözőbe vonulni. Nyolc perccel a vége előtt Mundi kiugratása után szép emeléssel egalizált. (2–2.)

A hajrában a Vasas és a Pápa is megszerezhette volna a győzelmet, ám a hármas sípszóig már nem esett több találat.

Legfrissebb hírek

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
1 órája

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
2 órája

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
2 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
3 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
3 órája