Eger: a tulajdonos elkezdte törleszteni az elmaradt béreket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.11. 08:48
Miután kedden pontot szerzett az Eger a Paks ellen a labdarúgó NB I-ben, és nem mellékesen az is kiderült, hogy a klub jelentős összeggel tartozik a játékosoknak, szerdán fizetést kaptak a labdarúgók és az edzők. A legfrissebb információk szerint két hét alatt minden elmaradás eltűnik.

Egerben a tulajdonos elkezdte törleszteni a játékosokkal szemben fennálló tartozását. Talán nincs összefüggés a kettő között, de a Nemzeti Sport szerdai számában arról kérdeztük Mészáros Ferencet, a csapat vezetőedzőjét, végigjátssza-e egyáltalán együttese a bajnokságot, és lám, a megjelenés napján pénzt kaptak a labdarúgók és a szakmai stáb tagjai. A Paks elleni pontszerzés 2–lett az eredmény a váci stadionban) után ez remek hír volt a játékosoknak.

„Azt ígérte John Marshall tulajdonos, hogy folyamatosan kiegyenlíti a számlát – mondta Mészáros Ferenc. – Ráadásul szerdán valóban elkezdődött a törlesztés, és úgy tudom, hogy két hét alatt tervezik a vezetők eltüntetni az elmaradásokat. A klub első embere elmondta, hogy amit ígért, azt eddig is betartotta, és ezt követően is így lesz."

Így biztosan pályára lép a Debrecen ellen a hétvégi fordulóban az Eger, és nem esik meg az a csúfság, hogy egy csapat a vége előtt kiszálljon az NB I-ből. Pedig állítólag foglalkoztatta a labdarúgókat, hogy befejezik a kilátástalannak tűnő harcot. Az együttes fél lábbal már az NB II-ben van, nem rendezhet meccset saját stadionjában, a futballisták ráadásul még fizetést sem kaptak – ez így együtt pedig már sok volt.

„Nem beszéltünk arról, hogy nem állunk ki a hátralévő mérkőzésekre – reagált felvetésünkre Mészáros Ferenc. – Eddig is volt bajunk bőséggel, de mindig megoldottuk őket házon belül. Most sem volt másképpen. Amennyire tudom, technikai okai is voltak annak, hogy csúszott a fizetés, de a lényeg, hogy lassan minden rendbe jön."

Ezek szerint az Egernek valóban van még nyolc meccse ebből a bajnokságból, és nyolc pont a hátránya is a 14. helyen álló Pápa mögött. A tartozások kiegyenlítése – legyen szó bármekkora összegről is – egyszerűbb feladatnak tűnik, mint az NB I-es tagság meghosszabbítása.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik