Éger: A Loki velem lett története során először bajnok

Vágólapra másolva!
2013.10.04. 10:37
null
Éger zöld mezben sem tagadhatja meg debreceni kötődését (Fotó: NS-archív)<br />
A második helyezett az ötödiket fogadja a labdarúgó NB I-ben. Ha csak ennyi információnk van egy mérkőzésről, hezitálás nélkül rávágjuk, ez bizony rangadó a javából. Ha viszont kapunk egy kis segítséget, azaz megtudjuk, a csapatoknak milyen a mérlegük hazai pályán, illetve vendégként (az egyik oldalon százszázalékos mérleg hat meccsen házigazdaként, a másikon három vereség a négy idegenbeli fellépésen), máris elbizonytalanodunk.

Hogy a DVSC-Teva–MVM-Paks mérkőzés valóban rangadó lesz-e, arra csak péntek este kapjuk meg a választ, de ugyanebben az időpontban tudjuk meg azt is, hogy a Loki hetedik hazai fellépését is sikerrel vette-e, vagy a Paks megszakította a három találkozóból álló idegenbeli vesztes szériáját. Kell-e mondani, a Debrecent 2002 és 2006 között szolgáló, ám 2007-től Pakson futballozó Éger László az utóbbiban bízik. Ha a mai bajnokin nem kapna ki a Paks, döntetlen esetén 3.7-szeres, vendég siker esetén 6.6-szoros pénzzel gazdagodna a bátor fogadó a Tippmixprónál.

„A DVSC ebben a bajnokságban hibátlan hazai pályán, ezért toronymagas esélyese a pénteki párharcnak, ám ez nem jelenti azt, hogy lemondunk a bravúr lehetőségéről – érvelt Éger László. – Arra készülünk, hogy jó meccset játszunk a Lokival, úgy akarunk lejönni a pályáról, hogy egymás szemébe tudunk nézni. Amikor a Debrecen kétezer-tizenkettőben veretlenül lett aranyérmes, minden bejött neki, valahol törvényszerű volt az előző szezonbeli visszaesés. A nyáron jól igazolt a klub, Zsidai Lászó, Vadnai Dániel és Dalibor Volas egyaránt erősítést jelent, ezért biztosra veszem, hogy a bajnokság végén is dobogós lesz az együttes.”

Éger László ma is jó szívvel gondol vissza arra az időszakra, amikor a debreceniek labdarúgója volt, és nem jön zavarba, amikor arra kérjük, elevenítsen fel néhány felejthetetlen pillanatot.

„A Loki velem lett története során először bajnok, majd később még egy aranyérmet szereztem a csapattal – folytatta a kilencszeres válogatott védő. – Elfogadtak a klubnál, jól éreztem magam, rengeteg barátot szereztem. Olyan fantasztikus közönség előtt futballozhattam, amely mindig a tizenkettedik embert jelentette számunkra. Rengeteget köszönhetek Szima Gábor elnök úrnak, aki szeretett volna Debrecenben tartani, amikor Spanyolországból hazatértem, de megértette, hogy beteg édesapám mellett akarok lenni Pakson.”

Ennek immár több mint hat esztendeje, és Éger László hetedszer tér vissza vendégként az Oláh Gábor utcai stadionba. Mindjárt az első meccsén pontot érő gólt szerzett, legutóbb pedig győztes csapat tagja lehetett, az pedig nem jelent meglepetést a DVSC-Teva hazai statisztikáját ismerve, hogy közben négy fellépésen nem jutott sikerélményhez.

„Amióta hazaigazoltam Paksra, kétszer is gólt szereztem Debrecenben, de talán érthető, miért nem ünnepeltem egyszer sem látványosan – mondta Éger László. – Tisztelem a klubot, tisztelem a szurkolókat, és bár nagyon jó érzés a hálóba találni, ha pénteken sikerül, akkor sem ragadtatom el magam. Az utóbbi három meccsünket idegenben elveszítettük, de a Videoton, az ETO és az MTK vendégei voltunk. Horváth Ferenc a stábjával jó munkát végez, örömmel megyünk edzeni, a hozzánk igazoló játékosok jól illeszkednek a csapatba. Egy biztos, ha nem merünk Debrecenben futballozni, elveszítjük a mérkőzést. Szerencsénk csak akkor lesz, ha teszünk is érte.”

 

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC971120–6+1422
2. DVSC-Teva961221–9+1219
3. Ferencváros96314–12+218
4. Diósgyőri VTK953113–8+518
5. MVM Paks942313–130 14
6. Lombard Pápa FC941411–10+113
7. Győri ETO934213–9+413
8. Haladás934212–120 13
9. Budapest Honvéd932412–11+111
10. Pécsi MFC932414–17–311
11. Kecskeméti TE932412–17–511
12. Mezőkövesd931514–19–510
13. Újpest FC924315–14+110
14. MTK Budapest92168–11–37
15. Puskás Akadémia FC92169–18–97
16. Kaposvári Rákóczi91177–22–154

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik