Edzősors: Van vezetőedzője a Ferencvárosnak! – Bölöni László

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2020.06.11. 14:57
null
Bölöni Lászlónak egyelőre nincs csapata (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A 67 éves Bölöni László szerződése lejárt a belga FC Antwerpnél, így egyelőre nincs csapata az Erdélyből származó magyar szakembernek.

 

Menedzserek hada keresi, s jobbnál jobb ajánlatokkal próbálnak megbízási szerződést kicsikarni a szakembertől. Akadnak köztük ismert és elismert ügynökök, de akadnak a jelentkezők között kóklerek és szélhámosok is, akik gyakorta dobják be a nevét, s hozzák kapcsolatba különböző csapatok lehetséges vezetőedzőjeként.

Nincs egy hónapja hogy a szlovák élvonalban szereplő dunaszerdahelyi DAC-al hozták hírbe, most pedig a Ferencváros lehetséges mestereként emlegetik. Természetesen megkerestük a jelenleg Franciaországban tartózkodó, ám budapesti lakással is rendelkező edzőt, aki köszönve az érdeklődést, székelyes szűkszavúsággal a következőt válaszolta: „Úgy tudom, van vezetőedzője a Ferencvárosnak, akit úgy hívnak, Szerhij Rebrov.”

Bölöni László évekkel korábban nyilatkozott arról az esetleges magyarországi munkavállalása kapcsán, hogy vagy a válogatott vagy a Ferencváros irányítása jelentene kihívást a számára...

Legfrissebb hírek

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
17 órája

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 09:29

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14