DVTK: visszatért az előző szezon házi gólkirálya – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.27. 10:34
null
Novothny Soma ismét magára öltheti a Diósgyőr mezért (Fotó: DVTK)
Ismét a DVTK sikereiért küzdhet Novothny Soma, aki az előző bajnokságban az SSC Napoli kölcsönjátékosaként 27 mérkőzésen 8 gólt szerzett, s ezzel a csapat házi gólkirálya lett – jelentette be a diósgyőri klub. A csatár a Sint-Truidentől érkezik egy évre kölcsönbe, és múlt hét csütörtöktől edz ismét a klubnál.

 

„Elég kacifántosra sikerült ez a nyári szünet – nyilatkozta Novothny Soma. – Az átigazolási ügyem hosszúra nyúlt, ezt nyilván nem így terveztük, de sajnos így sikerült. Már a Videoton elleni mérkőzés előtt kérdezte Benczés Miklós, hogy ha úgy alakul, visszajönnék-e? Természetesen azt válaszoltam, hogy igen, bár voltak tárgyalások más csapatokkal is. Minimum nyolc-tíz gólt szeretnék ebben az évben is elérni, de erről nem beszélni kell, hanem a pályán szeretném megmutatni.”

„Nem hiszem, hogy bárkinek be kell mutatni Novothny Somát, aki az elmúlt idényben látta a DVTK-t játszani, hiszen sikeres évet zárt nálunk – mondta el Benczés Miklós sportigazgató. – Azonban lejárt a kölcsönszerződése, ezért visszatért a Napolihoz, ahonnan a Sint-Truiden kivásárolta a játékjogát. Eközben folyamatosan kapcsolatban voltunk, és tárgyaltunk a visszatéréséről. Ez vezetett végül eredményre. Soma egy esztendeig ismét Diósgyőrben szerepel kölcsönben, és bízom benne, hogy hasonlóan eredményes, vagy még eredményesebb lesz.”

Novothny az előző szezonban a Napoli kölcsönjátékosaként futballozott a DVTK-ban, és 27 bajnokin nyolc gólt ért el, amivel házi gólkirály lett. A nyáron távozott a borsodiaktól, majd az Újpest jelentette be, hogy a csatár a nápolyiaktól a belga Sint-Truidenhez szerződött, és onnan kölcsönbe érkezik a Megyeri útra, amennyiben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) megszünteti a klub átigazolási tilalmát. Mivel azonban a CAS csak szeptemberben tárgyalja az ügyet, Novothny az ősszel Diósgyőrben folytathatja a pályafutását.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők: Murtaz Dausvili (grúz, Karpati Lviv – Ukrajna), Dejan Karan (szerb, szabadon igazolhatóként, legutóbb FK Tirana – Albánia), Lázár Pál (DVSC, szabadon igazolhatóként), Nono (spanyol, Elche – Spanyolország), Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium), Ugrai Roland (Haladás), Diego Vela (spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország)
Kölcsönbe érkezők: Makrai Gábor (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Mahalek Marcell, Oláh Bálint, Szabó I Balázs
Kiszemeltek: Bukrán Erik (szabadon igazolható, legutóbb Hull City – Anglia)
Távozók: Balogh Alex (Cigánd), Barczi Dávid (Videoton, szabadon igazolhatóként), Csicsvári Milán (Cigánd), Egerszegi Tamás (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Grumics Miroszlav (szerb-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Manjrekar James (kanadai, Vasas), Koman Vladimir (Adanaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Kovács Gábor (Paks, szabadon igazolhatóként), Drazsen Okuka (MTK), Zöldesi Illés
Kölcsönbe távozók: Egyed Balázs (Cigánd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novothny Soma (SSC Napoli – Olaszország, onnan Sint-Truiden – Belgium)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Elek Ákos, Georges Henri Griffiths (elefántcsontparti)

Legfrissebb hírek

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
11 órája

A végére kinyílt az olló – győzött a DVTK Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
20 órája

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
Tegnap, 11:35

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:46

Kovácsréti Márk: Ezek a legfontosabb bajnoki mérkőzések!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:36

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:52

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:21

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23
Ezek is érdekelhetik