DVTK: Tóth László szerint már nincs értelme a számolgatásnak

2010.05.06. 12:36
Címkék
Tóth László, a DVTK szakvezetője szerint a Soproni Liga 26. fordulójában a Nyíregyházától elszenvedett vereség után gyakorlatilag lemondhatnak a bentmaradásról. A Diósgyőr hátránya négy fordulóval a bajnokság vége előtt kilenc pont a még bentmaradást érő, 14. helyen álló Paksi FC-vel szemben.
„Eljött az a pont, amikortól már nem érdemes számolgatni az esetleges bentmaradás kérdésében" – nyilatkozta Tóth László a DVTK hivatalos honlapjának, a dvtk.eu-nak. – El kell kezdeni előkészíteni a jövő csapatát: megtalálni, kiválasztani és kiemelni azokat a fiatalokat, akik alkalmasak arra, hogy a következő évadban kivívják a feljutást a másodosztályból az elsőbe."

Tóth László azt is elmondta, a jövőben a mostani másodedzőjét, Benczés Miklóst képzeli el a csapat vezetőedzőjeként.

„Benczés Mikivel eddig is alany-állítmány viszonyban voltunk és dolgoztunk. Ő különösen jól ismerheti az említett fiatal tehetségeinket, és mivel a nyártól is nyilvánvalóan a diósgyőri edző stáb tagja lesz, értékes tagja, indokolt, hogy minél hamarabb nagyobb szerepet kapjon. Egyrészt belekóstoljon a vezetőedzői munkába – bár már korábban is volt erre alkalma –, ő is további rutint szerezzen, továbbá hogy kamatoztathassuk az említett játékosokkal való jó kapcsolatát – mondta Tóth.

Legfrissebb hírek

Csere a japán és az argentin keretben – sérülés miatt került ki a Pool középpályása és a Marseille védője

Foci vb 2026
2 perce

Canelo Álvareznek is tetszett a mexikóiak második gólja

Foci vb 2026
6 perce

Döntőt játszik a Pro Recco, az Olympiakosz lesz az FTC ellenfele a vízi BL bronzmeccsén

Vízilabda
12 perce

Máris megvan a világbajnokság első piros lapja

Foci vb 2026
22 perce

Ezeket az egyéni díjakat célozhatják meg a játékosok

Foci vb 2026
28 perce

Fernando Alonso belengette a visszavonulását

F1
48 perce

A vb egyik újdonsága: himnusz-procedúra

Foci vb 2026
59 perce

Nagy védelmi hiba után szerezte meg a vezetést Mexikó – íme, a vb első gólja!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik