DVTK: Csirszki Martin ideiglenesen távozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.15. 08:58
Csirszki Martin, az NB I-ben szereplő DVTK fiatal középpályása a tavaszi idényre az NB II-es Szolnokhoz került – számolt be a diósgyőri klub hivatalos honlapja. Tomiszlav Szivics, az együttes vezetőedzője elárulta, a következő napokban több labdarúgót várnak próbajátékra.

„A DVTK saját nevelésű húszéves középpályása, Csirszki Martin a tavaszi szezont fejlődése érdekében kölcsönben az NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV-Stadler Rail csapatában tölti" – írja a dvtk.eu.

Tomiszlav Szivics a boon.hu-nak elmondta, hamarosan többen is próbajátékra érkeznek.

„Úgy tájékoztattak, hogy várunk egy-két olyan futballistát, aki próbajátékra jön, és az sem zárható ki, hogy már az első napon előfordul ilyen. Három-négy napot lesznek velünk, mert ennyi idő elég, hogy kiderítsük, hasznunkra lehetnek-e. Érkezhetnek olyanok is, akik az esetleges távozók pótlására jelenthetnek megoldást.”

Tomiszlav Szivics a boon.hu-nak elmondta, hamarosan többen is próbajátékra érkeznek.

„Úgy tájékoztattak, hogy várunk egy-két olyan futballistát, aki próbajátékra jön, és az sem zárható ki, hogy már az első napon előfordul ilyen. Három-négy napot lesznek velünk, mert ennyi idő elég, hogy kiderítsük, hasznunkra lehetnek-e. Érkezhetnek olyanok is, akik az esetleges távozók pótlására jelenthetnek megoldást.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Bartha László (Paks), Kovács Gábor (Paks)
Távozók: Nenad Rajics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Csirszki Martin (Szolnok)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Barczi Dávid (érdeklődnek iránta: Újpest), Bori Gábor (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza), Debreceni András (érdeklődnek iránta: Újpest, Vasas), Elek Ákos (érdeklődnek iránta: Csangcsun Jataj – Kína), Gosztonyi András (érdeklődnek iránta: PAFC, Lengyelország), Kádár Tamás (érdeklődnek iránta: Lech Poznan, Lechia Gdansk – Lengyelország), Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Soproni VSE)

 

Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
3 órája

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:36

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik