DVTK: Tisza szerződését felbontották - hivatalos

Vágólapra másolva!
2014.02.17. 16:43
Ahogy azt kora délután előrevetítettük, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK közös megegyezéssel felbontotta Tisza Tibor szerződését – közölte a klub hivatalos honlapja. A rutinos csatár szabadon igazolhatóvá vált.

„Tisza Tibor 2004 nyarán fiatalon érkezett először Diósgyőrbe, majd többéves újpesti és belgiumi kitérő után 2011 szeptemberében már rutinos labdarúgóként írt alá újra a DVTK-hoz.

Az első szezonban nyolc, a másodikban hat gól fűződik a nevéhez, a jelenlegi bajnokságban azonban nem ment neki a góllövés. Fokozatosan kiszorult a csapatból is, ezért a DVTK és Tisza Tibor közös megegyezéssel azonnali hatállyal felbontotta a két fél között nyáron lejáró szerződést.

További pályafutásához sok sikert kívánunk!" – olvasható a DVTK honlapján.

Azt még egyelőre nem tudni, hogy a rutinos csatár hol folytatja pályafutását, a 29 éves támadó iránt korábban a DVSC-Teva és a Mezőkövesd is érdeklődött.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Egerszegi Tamás (Újpest FC, az ősszel kölcsönben Gyirmóton szerepelt), Miroszlav Grumics (szerb, Pécsi MFC), Lazar Marjanovics (szerb, Radnicski 1923 Kragujevac – Szerbia). A nyáron érkezik: Antal Botond (szabadon igazolható – tavasszal a Kaposvári Rákócziban szerepel)
Távozott/távozhat: Michal Hanek (szlovák), Menyhért Ádám (Mezőkövesd ?), Takács Péter (Mezőkövesd), Thiago Bonfim dos Santos (brazil, Tököl VSK – kölcsönből vissza), Tisza Tibor (?)
Kiszemelt:
Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Újpesten edzett, a jövő héten pedig visszatér Svájcba

Légiósok
Tegnap, 12:44

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
Tegnap, 11:03

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 17:07

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 09:30

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19
Ezek is érdekelhetik