DVTK: öt próbajátékos, köztük szlovák, holland és szerb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.15. 09:08
null
Edzésben a DVTK (Fotó: Grnák László)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos Twitter-oldalán adta hírül, hogy öt próbajátékos érkezett a klubhoz. Három középpályást és két védőt tesztel Tomiszlav Szivics a szerdán kezdődő felkészülés során.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a diósgyőriek 7-8 próbajátékost várnak a ma kezdődő felkészülésre. Közülük ötöt már meg is nevezett a klub: a szlovák középső védő, Ladislav Sosták Kassáról érkezik, míg a 18 éves védekező középpályás, Bányász Nikola Szabadkáról.

A 24 éves bal oldali középpályás, Lazar Marjanovics az FK Radnicki Kragujevactól érkezett, korábban a bosnyák élvonalbeli HSK Zrinjski Mostarban 46 mérkőzésen 10 gólig jutott.

A 26 éves Marko Milics a Honvéd korábbi Európa-liga-ellenfelétől, a Cselik Niksicstól jött próbajátékra a DVTK-hoz. A szerb futballista belső védőként bevethető, korábban játszott az OFK Beogradban is.

Pim Bouwman a holland élvonalbeli NAC Bredában mutatkozott be a profik között, ám 2012-ben (2 Breda-meccsel a lábában) a finn Inter Turkuhoz igazolt. A Gruborovics Tamást is foglalkoztató klubnál alapember volt, 71 mérkőzésen 10 gólt szerzett és hat asszisztot osztott ki. A próbajátékosok a mai első tréningen már részt is vettek.

PIM BOUWMAN AZ INTER TURKU JÁTÉKOSAKÉNT

„Adtunk egy kis előnyt a többieknek, ezért kezdtük később a felkészülést. A tabellán minél feljebb szeretnénk jutni, de a harmadik helyről álmodunk” – nyilatkozta mosolyogva Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője az edzés után, a harmadik hellyel a diósgyőriek a nemzetközi porondon is szerepelhetnének.

„A Magyar Kupán keresztül persze rövidebb az út Európába, de a bajnokság is ugyanolyan fontos” – tette hozzá a szakember.

Kovács Zoltán sportigazgató megerősítette, hogy tárgyalnak a szlovák Michael Hanek szerződésének felbontásáról, ugyanakkor azt is elmondta Tisza Tibor ügyében még nem kaptak megkeresést más klubtól, de a csatár engedélyt kapott arra, hogy tárgyaljon csapatokkal, ezért nem kell a héten Diósgyőrben edzésre jelentkeznie. Úgy tudjuk, a Debrecennel folytat előrehaladott egyeztetéseket. Kovács a kiszemeltek között számon tartott Antal Botond lehetséges érkezéséről még nem kívánt nyilatkozni.

Az öt próbajátékost még több tréningen is tesztelni fogják, később születhet döntés velük kapcsolatban.

„ADTUNK EGY KIS ELŐNYT A TÖBBI CSAPATNAK”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Távozott/távozhat: Csirszki Martin (Mezőkövesd – kölcsönbe?), Menyhért Ádám (Mezőkövesd – kölcsönbe?), Takács Péter (?), Thiago Bonfin dos Santos (brazil, Tököl VSK – kölcsönből vissza), Tisza Tibor (Debreceni VSC ?)
Kiszemeltek: Antal Botond (Kecskeméti TE), Bányász Nikola (szerb, Szpartak Zlatibor Voda – Szerbia, próbajáték) Bori Gábor (Paksi FC), Pim Bouwman (holland, szabadon igazolható, legutóbbi Inter Turku – Finnország, próbajáték), Miroszlav Grumics (szerb, Pécsi MFC), Lazar Marjanovics (szerb, Radnicki Kragujevac – Szerbia, próbajáték), Marko Milics (szerb, Cselik Niksics – Montenegrói, próbajáték), Ladislav Sosták (szlovák, MFK Kosice – Szlovákia, próbajáték), Szabó János (Paksi FC)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik