DVTK: Nikházi szülei 720 km-t utaztak fiuk góljáért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.24. 08:41
Góllal és jó játékkal vette ki részét csapata, a DVTK hazai bajnoki sikeréből Nikházi Márk, a diósgyőriek a labdarúgó NB I 8. fordulójában otthon győztek 2–0-ra a Bp. Honvéd ellen.

„Örülök, hogy sok néző látogatott ki a stadionba és jó hangulatban zajlott a mérkőzés, mert ez feldobja a játékosokat. Úgy kezdődött a találkozó, ahogy akartuk. Nekimentünk az ellenfélnek, gólt lőttünk, ami megnyugtatta a csapatot. A kiállítást követően sikerült megtartani, sőt, megduplázni az előnyünket, ami a csapat diadala – nyilatkozta a játékos a dvtk.eu klubhonlapnak, s azt is elárulta, miért örült annyira tudatosan felépített góljának. – Amióta Diósgyőrbe igazoltunk, Barczi Dáviddal jól megértjük egymást. A mérkőzés előtt külön beszéltünk is róla, hogy próbáljuk erőltetni a »kis passzokat«. A harmadik percben így is történt, Baresz betette két védő közé a labdát kicsiben, sikerült kilépnem és a kapuba lőttem. Beleért az egyik védő is, kicsit szerencsés gól volt, de gól. Nemcsak a csapatnak, személy szerint nekem is kellett a gól, nagyon örültem neki. A menyasszonyom az összes mérkőzésünket a helyszínen látta, de a szüleim most először jártak Diósgyőrben. Oda-vissza hétszázhúsz kilométert utaztak, jobbkor nem is lőhettem volna első diósgyőri gólomat.”dvtk.eu klubhonlapnak, s azt is elárulta, miért örült annyira tudatosan felépített góljának. – Amióta Diósgyőrbe igazoltunk, Barczi Dáviddal jól megértjük egymást. A mérkőzés előtt külön beszéltünk is róla, hogy próbáljuk erőltetni a »kis passzokat«. A harmadik percben így is történt, Baresz betette két védő közé a labdát kicsiben, sikerült kilépnem és a kapuba lőttem. Beleért az egyik védő is, kicsit szerencsés gól volt, de gól. Nemcsak a csapatnak, személy szerint nekem is kellett a gól, nagyon örültem neki. A menyasszonyom az összes mérkőzésünket a helyszínen látta, de a szüleim most először jártak Diósgyőrben. Oda-vissza hétszázhúsz kilométert utaztak, jobbkor nem is lőhettem volna első diósgyőri gólomat.”

A kiállítás után Nikházi olyan poszton szerepelt, ahol korábban még edzésen sem fordult meg.

„Tomiszlav Szivics Tisza Tiborral üzent, hogy én leszek a jobbhátvéd, Tibi pedig visszalép elém a középpályára. Nem kaptunk gólt, örülök, hogy sikerült megoldani a feladatot. Minden játékos sokat segített a társaknak, nekem beszéddel is, hogy minél jobban el tudjam látni a számomra szokatlan feladatot. Korábban sem volt jellemző, hogy kerültem volna a párharcokat. A mai futballban poszttól függetlenül minden játékosnak ki kell vennie a részét a támadásból és a védekezésből is.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik