DVTK: korosztályos válogatott kapus érkezett Bódogékhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.29. 11:52
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK-val készül Kiss Ágoston, a Haladás 16 esztendős kapusa.

A miskolciak tájékoztatása szerint a 2001-ben született, U17-es válogatott futballista edzéslehetőséget kért Bódog Tamástól, a DVTK szakmai igazgatójától, így keddtől a felnőttcsapattal készül.

Kiss Piliscsabán és Budakeszin nevelkedett, 2016 januárjában igazolt a szombathelyi Illés Akadémiára. A Haladás U19-es csapatával két héttel ezelőtt aranyérmes lett a horvátországi Trofej Turpolja utánpótlástornán, ráadásul ő érdemelte ki a legjobb kapusnak járó díjat.

Augusztus 19-én ő védett az Illés Akadémia-Haladás U19-es csapatában a Honvéd-MFA ellen 3–1-re megnyert mérkőzésen, míg a múlt héten, augusztus 25-én csak kispados volt (nem cserélték be) a két évvel fiatalabbak között, a DVSC-DLA–Illés Akadémia-Haladás U17-es találkozón.

Legfrissebb hírek

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
18 órája

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
21 órája

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:44

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 23:31
Ezek is érdekelhetik