DVTK: hosszabbított a több poszton bevethető játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.22. 10:53
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos honlapján közölte, hogy szerződést hosszabbított Tamás Márkkal. Azt nem közölték, hogy a 24 éves védő mennyi időre kötelezte el magát.

Tamás Márk 2015 nyarán igazolt a Puskás Akadémiától Diósgyőrbe, ahol meghatározó játékossá vált, 59 bajnokin lépett pályára a DVTK színeiben. Szerződése a nyáron járt volna le, amit csütörtökön meghosszabbított.

„Nagyon örülök, hogy továbbra is a DVTK játékosa lehetek! – nyilatkozta Tamás Márk a dvtk.eu-nak. – Bevallom, nem is gondolkodtam a váltáson, hiszen a menyasszonyom, Szabó Barbara is itt röplabdázik, mindketten jól érezzük magunkat a DVTK-család tagjaiként. Köszönöm a klubvezetésnek és a szakmai stáb tagjainak a belém vetett bizalmat, amit a pályán fogok meghálálni. Minden erőmmel azon leszek, hogy az új stadionban minél több sikeres mérkőzést vívjunk meg, és bízom benne, hogy a szurkolókkal gyorsan belakjuk az új létesítményt, ami ugyanolyan otthonunk lesz, mint a régi, hiszen tudom, milyen sokat jelentett az nekik."

„Már most elkezdtük felépíteni a jövő csapatát, amibe tökéletesen beleillik Tamás Márk, aki nem csak játékosként, hanem emberileg is meghatározó személyiség – mondta el Bódog Tamás szakmai igazgató. – Márk magas szintű teljesítményre képes balhátvédként és belső védőként is, ami növeli a variációs lehetőségeket. Örülök neki, hogy a jövőben is a DVTK-t erősíti!"

Legfrissebb hírek

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 22:08

A magyar válogatott játékos szerződést bontott a Sepsivel

Légiósok
Tegnap, 15:47

Nagy lépést tett a bennmaradás felé a Nyíregyháza a Diósgyőr legyőzésével!

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 17:26

Légióskörkép: Sallai Roland és Tamás Márk gólt szerzett, többen gólpasszt adtak

Légiósok
2025.02.17. 12:37

Nem tudta kihasználni emberelőnyét a Diósgyőr, egy pontot elvitt tőle az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 21:30

Felkészülés: a DVTK egy góllal megverte ukrán ellenfelét

Labdarúgó NB I
2025.01.22. 17:50

Fura megtérés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.01.14. 23:59
Ezek is érdekelhetik