DVTK: Ennél jobban megalázni nem lehet egy játékost – Horváth F.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.27. 09:16
null
A DVTK játékosai mez nélkül távoztak a DVSC elleni zakó után (Fotó: Teknős Miklós)
A labdarúgó NB I-ben sereghajtó Diósgyőr vezetőedzője, Horváth Ferenc hosszabb interjút adott a csapat helyzetéről a dvtk.eu-nak.

 

A vezetőedző elnézést kért a DVSC elleni mérkőzés utáni nyilatkozatáért, melyben azt mondta, „nehéz azonosulnom azzal, hogy a csapatom úgy futballozik, mint egy lánycsapat.”

„Amikor azt mondtam, hogy olyanok voltunk, mint egy lánycsapat, nem az volt a célom, hogy bármelyik női sportolót vagy csapatot megbántsam, de ha mégis így történt a kirohanásom okán, azért teljes mértékben elnézést kérek. Viszont, ha egy női csapatot indítasz egy férfi bajnokságban, az nagyon nagy baj” – mondta Horváth Ferenc a dvtk.eu-nak.

A szakvezető beszélt a csapatnál jelentkező motivációs gondokról, illetve arról, hogy hisz abban, a DVTK elindulhat fölfelé, különben már távozott volna.

„Azt gondolom, hogy az az utolsó utáni pillanat egy játékos életében, ha levetetik vele azt a mezt, amiért küzd. Ennél jobban nem lehet megalázni egy játékost. Onnantól kezdve, hogy ez a dolog megtörtént, én már mondhatok bármit, büntethetek akárhogy, ha valaki nem érzi át ennek a súlyát, akkor nincs miről beszélni. Én nem mondok már semmit, hiszen elpufogtattam mindent és mindenféle hangszeren játszottam. Csak annyit mondok, hogy gondolkodjanak el azon, mi történt a lefújás után, mert szóban ennél jobban nem lehet kifejezni azt, amilyen helyzetben vagyunk” – vélekedett.

Horváth Ferencet megerősítette posztján a DVTK vezetősége, így a szakember a válogatott játéknapok miatt elrendelt szünetben megkísérelheti összerázni pocsékul szereplő csapatát. A diósgyőriek rövid összetartáson vesznek részt, és ellenfelet keresnek egy edzőmérkőzéshez is. Az edző amondó, vállalja felelősségét a szereplés miatt, ám nem ő az egyetlen felelős.

„Abban, hogy a tabella utolsó helyén állunk, mindenkinek megvan a maga felelőssége, és mindenkinek vállalnia kell a sajátját. Én vállalom az enyémet. Játékosként is olyan voltam és edzőként is olyan vagyok, hogy a hibát először magamban keresem. Örülök annak, hogy nem az volt az első lépés, hogy a madámot kiteszik a bordélyból. Ugyanakkor tudom azt, hogy ha ez így megy tovább, akkor lehet szó bármilyen bizalomról, az egy idő után elfogy. Diósgyőrben minden feltétel adott a kiváló munkához, csak a szakmai stábon és a labdarúgókon múlik, hogy a csapat úgy szerepeljen, ahogy azt a szurkolótábor és a vezetőség elvárja.”

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 11 7 1 3 16–7 +9 22
2. Videoton FC 11 6 2 3 24–12 +12 20
3. Ferencvárosi TC 11 5 4 2 22–14 +8 19
4. Szombathelyi Haladás 11 5 3 3 14–12 +2 18
5. Budapest Honvéd 11 5 2 4 17–10 +7 17
6. Újpest FC 11 4 3 4 16–15 +1 15
7. Debreceni VSC 11 4 2 5 15–17 –2 14
8. MTK Budapest 11 3 4 4 5–11 –6 13
9. Gyirmót FC Győr 11 3 4 4 6–14 –8 13
10. Paksi FC 11 2 5 4 9–12 –3 11
11. Mezőkövesd Zsóry FC 11 2 4 5 11–19 –8 10
12. Diósgyőri VTK 11 2 2 7 11–23 –12 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik