DVTK: „elveszett” a támadó, a szerződése bánhatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.19. 16:44
Georges Griffiths és Németh Milán is távozhat a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK-tól – tudta meg a boon.hu.

A portálnak Horváth Ferenc, a Diósgyőr vezetőedzője a hiányzókról elmondta, Georges Griffiths és Németh Milán azért nem lépett pályára a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen, mert mindketten szabadlistára kerültek, távozhatnak a DVTK-tól.Georges Griffiths és Németh Milán azért nem lépett pályára a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen, mert mindketten szabadlistára kerültek, távozhatnak a DVTK-tól.

Az elefántcsontparti támadó az elmúlt hetekben az NB III-as gárdával készült, ám karácsonyi szabadságáról nem is tért vissza. Mint a boon.hu fogalmaz, a most kéthetes elmaradás vége szinte biztosan szerződésbontás lesz.

A piros-fehérek hivatalos honlapjukon tájékoztatást adtak a csapat felkészülési programjáról. A DVTK spanyolországi edzőtáborában négy meccset játszik – Horváth Ferenc csapata elsőként a spanyol alsóbb osztályú Castellónnal csap össze, majd két lengyel élvonalbeli (Ekstraklasa) együttessel találkozik.

Az utolsó meccsről egyelőre nincs információ.

A DVTK TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Edzőtábor: január 23. – február 1., Spanyolország (várhatóan három-négy meccs lesz)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 18.: DVTK–Budaörs 2–0 (Szabó I B., Eperjesi)
Január 21., 11.00: Balmazújváros–DVTK
Január 25., 16.00: CD Castellón (spanyol)–DVTK
Január 27., 16.00: KS Ruch Chorzów (lengyel, I.)–DVTK
Január 29., 15.00: GKS Górnik Leczna (lengyel, I.)–DVTK
Január 31., még nincs ellenfél
Február 4., 14.00: DVTK–MSK Rimavská Sobotá (Rimaszombat, szlovák II.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Busai Attila (Ferencváros), Fülöp István (romániai, FC Botosani – Románia), Szarka Ákos (szlovákiai, FC DAC 1904 – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bényei Balázs (Békéscsaba), Osváth Attila (Vasas), Pekár László (Puskás Akadémia FC), Simon Ádám (Videoton),
Távozók: Bognár István (Ferencváros), Lázár Pál (kérésére felbontották a szerződését, szünetelteti pályafutását), Nikházi Márk (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bacsa Patrik (Puskás Akadémia FC), Elek Ákos, Georges Griffiths, Németh Milán

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik