DVTK: Benczés Miklós váltja Tajti Józsefet sportigazgatóként

T. I.T. I.
2019.09.11. 18:24
null
Benczés Miklós a DVTK új sportigazgatója (Fotó: dvtk.eu)
Benczés Miklóst nevezte ki a DVTK a távozó Tajti József utódjaként a sportigazgatói posztra – minderről a hivatalos honlapján számolt be a miskolci együttes. A szakember legutóbb regionális igazgatóként dolgozott a Diósgyőrnél, pozíciója mostantól kibővül  a sportigazgatói feladatokkal is.

 

„Benczés Miklóst minden DVTK-szurkoló jól ismerheti, hiszen hét éven keresztül dolgozott a diósgyőri utánpótlásban, majd egy fél évtizeden keresztül az egymást váltó vezetőedzők stábjában, mígnem 2010-ben az ő vezetésével jutott vissza az élvonalba a DVTK. Később úgyszintén vezetőedzőként irányította a felcsúti és a mezőkövesdi csapatot, összesen 103 alkalommal ült a kispadon az élvonalban. A legújabb feladat sem ismeretlen számára, hiszen 2016–2017-ben már betöltötte ezt a posztot Diósgyőrben” – mutatta be régi-új sportigazgatóját a miskolci klub.

Tajti József munkáját a korábbi vezetőedzővel, Fernando Fernándezével egyszerre, szeptember elején „köszönte meg” a DVTK vezetősége.

Legfrissebb hírek

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 19:52

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Gróf Dávid: A futball még mindig a szerelmem

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 09:04

Súlyos sérülést szenvedett az NB II-es DVTK védője – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2026.10.07. 23:08

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
2026.09.26. 10:45

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33