DVTK: aláírt a Debrecenből érkező válogatott védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.09. 16:55
Az orvosi vizsgálat után aláírta kétéves szerződését Diósgyőrben Lázár Pál. A hatszoros válogatott, kétszeres magyar bajnok védő az előző három esztendőt Debrecenben töltötte.

A 28 éves Lázár Pál szerződése 2016. június 30-án járt volna le Debrecenben, és mivel a felek nem kívánták meghosszabbítani, néhány napja megszüntették.néhány napja megszüntették.

„Egy olyan korábbi magyar válogatott játékossal erősödik a Diósgyőr, aki a védekező feladatai mellett sok szerepet vállal a támadók megjátszásában is – mondta el Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója a dvtk.eu-nak. - Olyan típusú labdarúgó, aki nem előre eldönti a támadás befejezéseket, hanem a játékot olvasva, az adott szituációnak megfelelően olyan technikai megoldásokra törekszik, amiket a társak ki tudnak használni. Egervári Sándor jól ismeri, hiszen korábban a válogatottnál már dolgoztak együtt. Nem hiszem, hogy a DVTK szurkolóinak be kellene őt mutatnom, hiszen az elmúlt években sokszor tört borsot az orrunk alá a Videoton vagy éppen legutóbb a Debrecen játékosaként. Kétszeres bajnok, reméljük, hogy Diósgyőrben is eredményes lesz, nem csak egyénileg, hanem csapatszinten is."

„Négy napja keresett meg a klub, leültünk tárgyalni, és nagyon hamar megegyeztünk – mondta el Lázár Pál. – Sok megkeresésem és több ajánlatom is volt, így jól át kellett gondolnom mindent, hiszen a jövőmről van szó. Miután láttam az edzőközpontot, és tárgyaltam a vezetőséggel, a döntés már könnyű volt. A célom az, hogy a lehető legtöbb meccsen a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból és minél jobb helyezést érjünk el a csapattal. Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég, hiszen mindenki erősít. Diósgyőrben is az most a legfontosabb az alapozás kezdetén, hogy jó játékosok érkezzenek. Most számomra az a legfontosabb, hogy mielőbb alkalmazkodjak a közeghez és a legjobbamat nyújtsam a pályán és a pályán kívül is.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők: Lázár Pál (DVSC, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Szabó II Balázs
Kiszemeltek:Futács Márkó (Mersin Idman Yurdu – Törökország), Makrai Gábor (Puskás AFC, legutóbb kölcsönben Csákvár), Spandler Csaba (Puskás AFC, legutóbb kölcsönben Csákvár)
Távozók: Barczi Dávid (Videoton – szabadon igazolhatóként), Grumics Miroszlav (szerb-magyar, lejár a szerződése, érdeklődnek iránta: Gyirmót) Manjrekar James (kanadai, Vasas), Kovács Gábor (Paks – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novothny Soma (SSC Napoli – Olaszország)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Egerszegi Tamás (lejár a szerződése), Elek Ákos, Georges Henri Griffiths, Koman Vladimir (lejár a szerződése)

embed_kod=

#DVTK #BenczésMiklós #LázárPál #newplayer #welcome

DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett fénykép, 2016. Jún 9., 07:41 PDT

|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:

#DVTK #BenczésMiklós #LázárPál #newplayer #welcome

DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett fénykép, 2016. Jún 9., 07:41 PDT

mceBlockPasteEnd

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik