DVTK: a korábbi vezetőedző visszatért a diósgyőri klubhoz

Vágólapra másolva!
2016.01.22. 16:14
A Diósgyőri Labdarúgó Akadémia igazgatójaként visszatért a DVTK-hoz Benczés Miklós, a csapat korábbi vezetőedzője. A 46 esztendős szakember február elsején áll munkába a miskolci együttesnél – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

Benczés nem ismeretlen közegbe érkezik, hiszen 2009 és 2012 között a DVTK vezetőedzőjeként dolgozott, korábban pedig a klub utánpótlásában és az első csapat másodedzőjeként is ténykedett.

„Nagyon örülünk annak, hogy Benczés Miklós elfogadta a felkérést. Egy diósgyőri érzelmű szakemberről beszélhetünk, aki élete nagy részét a DVTK-nál töltötte, és olyan szakmai és emberi kvalitásai vannak, amivel a klub fejlődését elő tudja segíteni. A Puskás Akadémiánál eltöltött három éve alatt rálátása volt arra, hogyan épül fel egy komoly utánpótlásbázis, így az ez irányú tapasztalataira is számítunk. Az akadémia napi működtetése, a működéssel kapcsolatos sportszakmai adminisztráció és a megfelelő stratégia felállítása lesz most az elsődleges feladata. A diósgyőri utánpótláson kívül a hazai és nemzetközi partnerklubokkal való kapcsolattartás, ezen belül többek között az egri és a salgótarjáni utánpótlás felügyelete is hozzá tartozik majd. Sütő Szilárddal szorosan együtt dolgoznak a jövőben, mind a ketten azonos elveket valló, felkészült, fiatal szakemberek. Jó kezekben lesz náluk a diósgyőri utánpótlás” – mondta Árki Gábor sportigazgató a klub hivatalos honlapjának.

„Örültem Árki Gábor megkeresésének, akivel már korábban is egyeztettünk. Nagyon örülök annak, hogy újra itthon dolgozhatok. Voltak megkereséseim a másodosztályból, de én mindenképpen Miskolcon szerettem volna dolgozni, így nagyon hamar meg tudtunk állapodni. Úgy gondolom, senkinek sem kell bizonygatnom, hogy ez a klub mennyit jelent nekem. Nem mondom, hogy nem hiányzik majd a kispad, de most más munkakört kell betöltenem, szeretnék maximálisan megfelelni az elvárásoknak, és teljes erőmmel erre fókuszálni. A szervezés, az ellenőrzés, az értékelés és az adminisztráció tartozik majd hozzám, azaz magának az akadémiának a működtetése. A legfőbb feladatom, hogy a fiatalok és az edzőkollégák az edzés feltételeihez mindent megkapjanak. Sütő Szilárd a szakmai munkáért lesz felelős, én pedig azért, hogy minden gördülékenyen működjön és a fejlődés töretlen legyen” – idézi Benczés Miklóst a dvtk.eu.

Legfrissebb hírek

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

A DVTK ifjú támadója, Babos Bence kulcsember lehet a Loki ellen is

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 09:28

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Gruber oldhatja meg Rossi gondjait? A DVTK gólszerzője így látja az ellenük duplázó csatárt

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:46

Robbie Keane: Az első félidőben kétszer is megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:14

Hiába a Diósgyőr kétgólos előnye, Gruber duplájával pontot mentett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 22:00

Több mint 40 éve nem látott sorozattal a háta mögött utazik a Diósgyőr az FTC-hez

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 13:26

Gera Dániel reménye: Esti kezdés, villanyfény, jó idő – kell ennél több?

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 10:18
Ezek is érdekelhetik