DVTK: a fiatal kapus szerződést bontott; ciprusi bíró Bulgáriában

Vágólapra másolva!
2014.07.14. 13:32
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Gelei Vince élt a szerződésében foglalt lehetőségével, és szerződést bontott a diósgyőri csapattal. Az UEFA eközben kijelölte a miskolciak Liteksz Lovecs elleni Európa-liga-selejtezőjének játékvezetőjét.

A DVTK harmadik számú kapusa, a 19 éves Gelei tavaly nyáron szerződött Diósgyőrbe, de csak az U21-es csapatban kapott rendszeres játéklehetőséget. A felnőtteknél egy Magyar Kupa-, és három Ligakupa-találkozón lépett pályára.

A fiatal kapuvédő élt a szerződésében foglalt lehetőséggel, és a távozás mellett döntött, értesüléseink szerint Csákváron folytatja a pályafutását.

Gelei mellett a Mezőkövesd ellen 2–1-re elveszített felkészülési mérkőzésen pályára lépő két próbajátékos, Ioan Mera és Aleksandar Kapisoda is távozott.

Az UEFA döntésének értelmében Mariosz Panaji vezeti a diósgyőriek Liteksz Lovecs elleni csütörtöki, idegenbeli Európa-liga-mérkőzését. A civilben hivatalnokként dolgozó ciprusi bíró a második számú európai kupasorozat első selejtezőkörében az Inter Baki–FC Tiraspol (3–1) meccsen fújta a sípot, és kiosztott négy sárga, valamint két piros lapot.

Legfrissebb hírek

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
6 órája

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

A DVTK ifjú támadója, Babos Bence kulcsember lehet a Loki ellen is

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 09:28

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Az idei U21-es Eb-döntő játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Plzen meccsen

Európa-liga
2025.09.23. 10:18

Bognár Tamás videobíró lesz az Európa-ligában

Európa-liga
2025.09.22. 10:50

Gruber oldhatja meg Rossi gondjait? A DVTK gólszerzője így látja az ellenük duplázó csatárt

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:46

Robbie Keane: Az első félidőben kétszer is megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:14
Ezek is érdekelhetik