- Utolsó módosítás:
- 2012-01-07 02:46:35
A szurkolók szerint ha Kecskeméten nem nyernek, megköszönhetik Tornyi Barnabás munkáját
DVTK: a bentmaradás előbbre való, mint bárki egója
Négy mérkőzés, négy verség a DVTK élvonalbeli labdarúgócsapatának tavaszi mutatója. A csapat hat pontra eltávolodott a bentmaradást jelentő 14. helytől. A klub szakmai igazgatója, Tóth László nem tagadja, változtatni kell.
![]() |
| A tavasszal még pontot sem szerzett a Tornyi Barnabás irányította DVTK (Fotó: Mirkó István) |
Bajban a DVTK! Ez nem újdonság, a csapat kieső helyen (15.) telelt, ezért szerződtették – megmentőnek – Tornyi Barnabást. A tavaszi rajt enyhén szólva rosszul sikerült, négy meccsen négy vereség a mérleg. A DVTK az utolsó helyre süllyedt, hat ponttal van lemaradva a már bent maradó helyen álló Bp. Honvédtól. Igaz, a borsodiak eddig a tabella első négy helyezettjével találkoztak…
|
Ön szerint melyik csapat nyeri a Soproni Liga 2009–2010-es szezonját?
Összes szavazat:88708
Szavazás kezdete: 2010. 04. 14
A szavazást lezárták.
DVSC-TEVA - 57%
Videoton FC - 42%
|
„Ez nem jelenti azt, hogy verhetetlen ellenfeleink lettek volna – mondta Tóth László szakmai igazgató. – Miután megerősödött a keret, azt gondoltuk, lesznek bravúrjaink, gyűjtünk pontokat már ezeken a meccseken is. Szólnunk kellett volna a riválisoknak, hogy az élmezőnytől ki kell kapni, de látjuk, a Honvéd például otthon szerzett pontot a Videotontól. Négy nehéz meccsre számítottunk, de hiba lenne azt hinni, hogy sétagalopp a folytatás."
Tóth László szerint a következő két-három nap során megbeszélik a teendőket, de nem szeretné, ha bármilyen meggondolatlanság történne. Ki dönt az edzőkérdésben?
„Az ügyvezetővel, Nagy Bélával közösen határozunk – mondta Tóth László. – Egy a lényeg: a DVTK a fontos, a klub sorsa, a bentmaradás előbbre való, mint bárki egója, lelkivilága. Azon leszünk, hogy az utolsó pillanatig legyen esélyünk célunk elérésére."
Borsodban a szurkolók azt mondják, ha a következő mérkőzésen, Kecskeméten nem nyer a Diósgyőr, bizonyossá válik az edzőcsere. De benne van-e a levegőben, hogy megköszönik Tornyi Barnabás munkáját?
„Bármi előfordulhat" – felelte Tóth László.
A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!
| 1. DVSC-TEVA | 4 | 4 | – | – | 12–3 | +9 | 12 |
| 2. Győri ETO FC | 4 | 3 | 1 | – | 6–1 | +5 | 10 |
| 3. Videoton FC | 4 | 3 | 1 | – | 5–0 | +5 | 10 |
| 4. Ferencvárosi TC | 4 | 2 | 2 | – | 7–5 | +2 | 8 |
| 5. Nyíregyháza Spartacus | 4 | 2 | 2 | – | 6–4 | +2 | 8 |
| 6. Kecskeméti TE-Ereco | 4 | 2 | – | 2 | 3–4 | –1 | 6 |
| 7. ZTE FC | 3 | 1 | 2 | – | 5–4 | +1 | 5 |
| 8. Budapest Honvéd | 4 | 1 | 1 | 2 | 5–4 | +1 | 4 |
| 9. Kaposvári Rákóczi | 4 | 1 | 1 | 2 | 4–5 | –1 | 4 |
| 10. Szombathelyi Haladás | 4 | 1 | 1 | 2 | 3–5 | –2 | 4 |
| 11. Lombard Pápa Termál FC | 4 | 1 | 1 | 2 | 2–7 | –5 | 4 |
| 12. Újpest FC | 4 | 1 | – | 3 | 5–7 | –2 | 3 |
| 13. Paksi FC | 3 | – | 2 | 1 | 4–5 | –1 | 2 |
| 14. Vasas | 4 | – | 2 | 2 | 5–7 | –2 | 2 |
| 15. MTK Budapest | 4 | – | 2 | 2 | 1–5 | –4 | 2 |
| 16. Diósgyőri VTK | 4 | – | – | 4 | 2–9 | –7 | 0 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:35 Felkészülés: a Gyirmót kikapott horvát ellenfelével szemben, a Szolnok nyert
- 00:14 Videó: Egy labdán múlt, hogy a Szolnok győz vagy veszít - Pór Péter
- 23:57 Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- 23:38 Férfi kézilabda: 16 játékos és három időkérés az olimpiai selejtezőn
- 23:18 NS: Miért otthon mosta a szerelését Halmosi? - szerda
- 23:01 Videó: súlyos rendbontás Kolumbiában, szurkolók a pályán
- 22:49 Anglia: Futáccsal a fedélzeten kapott ki a Portsmouth Birminghamben
- 22:45 Férfi kézilabda: Mocsai Tamásék két góllal kaptak ki a Lemgótól
- 22:35 Futsal Eb: az olaszok drámai csatában győzték le a portugálokat
- 22:26 Német Kupa: a Dortmund négyet vágott az eddig gólt sem kapó Kielnek
- 22:11 Férfi kosár EuroChallenge: drámai csatában kapott ki a Szolnok
- 21:58 Tenisz: Arn negyedik mérkőzésén vereséget szenvedett Párizsban
- 21:51 PMFC: Pákolicz ismét Nyíregyházán, boszniai védő érkezett
- 21:32 Serie A: speciális szabályokkal folytatják a félbeszakadt Roma-meccset
- 21:19 Kajak-kenu: a sportág első magyar vb-érmesére emlékeztek
- Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- Jeles ötös: a futball Eb-k öt legkiválóbb csapata
- Räikkönen zárta az élen az első 2012-es tesztnapot
- Férfi kézilabda: 16 játékos és három időkérés az olimpiai selejtezőn
- Bikinire vetkőzött a csinos műsorvezetőnő a New York-i télben - képek
- Serie A: speciális szabályokkal folytatják a félbeszakadt Roma-meccset
- NS: Miért otthon mosta a szerelését Halmosi? - szerda
- A Dortmund szétzilálta az eddig remek kieli védelmet
- A Szolnok drámai csatában kapott ki idegenben
- Videó: minden idők „leggyilkosabb” öngólja egy női meccsről!
- Hódíthat a Lenge Liga: jó csajok, kevés ruha, amerikai futball - képek, videók!
- Két „Puskás-stadion” lehet egymás mellett
- A Valencia edzője szerdán győzni megy a Camp Nouba
- Felkészülés: Dzsudzsák egy félidőt játszott, a Dinamo ikszelt a Spartával
- Felkészülés: a Gyirmót kikapott horvát ellenfelével szemben, a Szolnok nyert
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







