DVSC-Videoton: nem csak az aranyért, a nézőkért is harcolnak

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2010.05.07. 08:44
Címkék
A ma esti DVSC–Videoton találkozó az év meccse lehet a labdarúgó Soproni Ligában. Ezúttal azonban nem szakmailag, hanem gazdasági szempontból, a tulajdonosok és a szurkolók felöl közelítjük meg, hasonlítjuk össze a két klubot, a listavezető, egyben címvédő Debrecent és a trónkövetelő Videotont. 

TULAJDONOSI HÁTTÉR – A VIDI HÉTÉVES „LEMARADÁSBAN” VANTULAJDONOSI HÁTTÉR – A VIDI HÉTÉVES „LEMARADÁSBAN” VAN

Fehérváron mindent megtesznek a nézők szórakoztatásáért (Fotó: Havran Zoltán)
Fehérváron mindent megtesznek a nézők szórakoztatásáért (Fotó: Havran Zoltán)

Ha a két klub tulajdonosi hátterét összehasonlítjuk, a Videoton 2008 év eleje óta lépett arra az útra, amelyen a DVSC 2001 óta jár, nevezetesen karakteres tulajdonos áll a futballszakosztályt működtető gazdasági társaság élén.

Első látásra a Loki volt nehezebb helyzetben, hiszen 2001 nyarán kieső helyen végzett az élvonalban, és csak úgy maradhatott bent, hogy az NB II-ből feljutó BKV Előre visszalépett. Szima Gábor ugyanezen év augusztusában lett a DVSC Futball Szervező Rt. – később zrt. – tulajdonosa, cégei ekkor a részvények 71 százalékát birtokolták. Szima 2002 januárjától tölti be a klub elnöki posztját.

A jelenlegi konstelláció nem sok változást mutat a részvények megoszlását illetően: Szilágyi Sándor cégvezető elmondta, a városi önkormányzat 25, a kistulajdonosok (van belőlük majd'  másfél tucat) 2 százalékot mondhatnak magukénak, a fennmaradó rész Szima cégeié. A tulajnak kezdetben azzal is meg kellett küzdenie, hogy a 2001-es gyengébb szereplés hatására a város némiképpen a háttérbe vonult, de a következő bajnokságra rendeződött a helyzet – aztán 2005-ben jött az első bajnoki aranyérem, amelyet 2006-ban és 2007-ben követett a második, illetve a harmadik, majd egy év pauzát követően 2009-ben a  negyedik.

Nagy kérdés, a klub konszolidációját követően bő két esztendő elegendő-e ahhoz, hogy a Videoton megszerezze történetének első bajnoki aranyérmét?

A válasz egyértelmű igen lehetne – ha a csapat nem adja le az előnyét, ellenfelénél jobb pozícióból utazhatott volna a debreceni rangadóra. Noha a 2001-es Magyar Kupa-döntőben már találkozott a két fél a honi futball csúcsán (a DVSC 5–2-re győzött), 2007 telén Székesfehérváron egy fabatkát sem adtak volna azért, hogy első osztályú marad az együttes, ugyanis problémák vetődtek fel a klub licence kapcsán. Ekkortájt lett a szakosztály százszázalékos tulajdonosa a Futball-F 2007 Sportszolgáltató Kft. A többségi tulajdonos, Garancsi István 2008 februárjában úgy nyilatkozott: az döbbentette meg, hogy a kistulajdonosokban nagyot csalódott, s ennek okaként az együttműködési szándék hiányát jelölte meg.

Ha azt vesszük, hogy Garancsi pártpreferenciája és a városvezetés más politikai platformon áll, s a két fél a labdarúgásért mégis képes volt együtt dolgozni  – „kiemelkedő lépésnek tartom ezen a téren az önkormányzattal való megállapodást, mert ehhez a törekvésünkhöz nagyvonalú és lelkes partnerre találtunk a székesfehérvári önkormányzatban", fogalmazott Garancsi 2008 februárjában –, akkor a többségi tulaj kritikája a kistulajdonosokra nézve lesújtó.

AZ EREDMÉNYEK JÖNNEK, A NÉZŐSZÁM NEM NŐ

Az ügyvezető igazgató, Berzi Sándor elmondta, a 2009–2010-es idényben az 1–3. hely megszerzését, illetve a nemzetközi szereplés elérését tűzték ki célul a csapat elé. Mezey György irányításával ezt el is éri az alakulat, ám bajnokként kijutni az európai porondra, az lenne az igazi. 

Jóllehet a két együttes a bajnoki címért csatázik, a nézők egyik stadionban sem töltik meg roskadásig a lelátókat. Berzi Sándor szerint ennek Székesfehérváron az is oka, hogy a százezres lélekszámú  városban – a női röplabdázókat és kézilabdázókat is beleértve – öt sportágban szurkolhatnak magas színvonalon játszó együttesnek. „Azt se tagadjuk – ezt sok embertől hallottam –, hogy annyiszor csalódtak már a csapatukban, hogy egyszerűen leszoktak a meccsre járásról."

2005-BEN MÉG TELE VOLT A NAGYTEMPLOM ELŐTTI TÉR

Dombi Tibor – aki már az 1999-es Magyar Kupa-győzelem kivívásakor is a DVSC tagja volt – csak részben osztja ezt a véleményt. „Noha az utóbbi időben jól szerepelt a Loki, mégis csökken a nézőszám. Ebben benne van, hogy az emberek a jót hamar megszokják, természetesnek veszik. Az is igaz, hogy a magyar futballban hamar jön egy-egy kudarc, és a magyar szurkoló roppant kritikus."

Dombi önkritikus is: „Az, hogy a stadionokban apad a nézők száma, abban mindenki benne van, akinek köze van a labdarúgáshoz, de legfőképpen mi, futballisták tehetünk erről" – mondta a tősgyökeres debreceni játékos, s hozzátette, az első bajnoki cím ünneplésekor a Nagytemplom előtt annyi ember volt, hogy szinte meg sem lehetett moccanni, aztán a sikerek növekedésével fordítottan lett arányos a szimpatizánsok száma.

„A Bajnokok Ligája miatt a média ránk fókuszált, sok olyan ember is megnézett minket a fővárosban, aki egyébként nem kíváncsi a futballra. De az azért furcsa volt, hogy a Vasas ellen a Fáy utcában ezren voltak a mérkőzésünkön, a BL-csoportkörben a Fiorentina ellen meg negyvenezren. Három napon belül! Jó, az olasz csapat vendégjátéka sokakat megmozgatott. A selejtezőben a nem éppen híres Levszki elleni mérkőzésünkre harmincnyolcezren jöttek ki. A szurkolók várták, hogy bejutunk a csoportkörbe. De mondok mást is: amikor megnyertük a bajnokságot, azt hittem, hogy a hazai meccseinken csak telt ház előtt játszunk. Nos, nem így volt..." Szóval, nehéz a drukkerek fejével gondolkodni...

A Loki labdarúgója azt is hozzátette, Debrecenben a jelenlegi fiatalok szinte csak a kiváló eredményeket elérő csapatot ismerhetik, nekik már az ezüstérem is kudarc, ki se mennek a mérkőzésre. Ez azért lehet így, mert a sportág elvesztette a varázsát, a futballt már nem övezi kultúra. „Nemrég irigykedve néztem a tévében a Bundesliga tizenegyedik és tizenharmadik helyezettjének összecsapását, amelyet zsúfolt lelátók előtt játszottak. Elgondolkoztam azon, hogy nálunk mi is hibádzik, s akkor jutottam az imént elmondottakra."

Dombi futballkultúráról megfogalmazott véleményének ismeretében nem meglepetés, hogy a Sóstói Stadionban sem tolonganak a nézők. A debreceni játékos kérdése költői: „Történetének első bajnokságát nyerheti az ellenfelünk. Székesfehérvárnak futball-lázban kellene égnie, nem?

Arra a kérdésre, hány nézőre számít a Videoton elleni rangadón, a középpályás óvatosan válaszolt: „Talán azért lesz telt ház."  

A ma este 19 órakor kezdődő DVSC–Videoton mérkőzést nyomon követheti a Nemzeti Sport Online élő szöveges tudósításában!

 A SOPRONI LIGA ÁLLÁSA
1. DVSC-TEVA 26 19 1 6 59–32 +27  58
2. Videoton FC 26 17 6 3 53–26 +27  57
3. Győri ETO FC 26 12 11 3 32–17 +15  47
4. ZTE FC 26 13 7 6 51–38 +13  46
5. Újpest FC 26 14 3 9 40–33 +7  45
6. MTK Budapest 26 11 7 8 43–31 +12  40
7. Szombathelyi Haladás 26 9 6 11 38–45 –7  33
8. Ferencvárosi TC 26 7 11 8 28–31 –3  32
9. Kaposvári Rákóczi 26 8 7 11 33–39 –6  31
10. Budapest Honvéd 26 7 10 9 33–32 +1  31
11. Vasas 26 8 6 12 37–54 –17  30
12. Lombard Pápa Termál FC 26 8 5 13 34–44 –10  29
13. Kecskeméti TE-Ereco 26 7 7 12 43–52 –9  28
14. Paksi FC 26 5 10 11 28–38 –10  25
15. Nyíregyháza Spartacus 26 5 7 14 31–51 –20  22
16. Diósgyőri VTK 26 4 4 18 27–47 –20  16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik