DVSC: új csapatot talált a múlt szezon legjobb lokistája

Vágólapra másolva!
2017.09.11. 10:46
A DVSC-től nyáron távozó Dusan Brkovics a lett élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, az FC Rigában folytatja a pályafutását – adta hírül hétfőn a dehir.hu.

A debreceni portál emlékeztet: a 2013-ban igazolt szerb védő – aki az előző szezonban a DVSC legjobbja volt, megkapta a Zilahi-díjat – szerződése június 30-án lejárt, és bár késve érkezett vissza a szabadságáról, továbbá nem kezeltette az idény végén összeszedett sérülését, hosszabbítási lehetőséget kínált neki a Loki.

A megegyezés végül elmaradt, a klub álláspontja szerint Brkovics túlzott bérigénye miatt, ezt a labdarúgó tagadta. Mint beszámoltunk róla, érdeklődött iránta a Vasas, sőt állítólag izraeli lehetősége is akadt, azonban ezekből nem lett semmi. Brkovics szabadon igazolható labdarúgóként került a lett csapathoz.

Az FC Riga 18 forduló után a negyedik helyen áll a bajnokságban, hét pont a lemaradása az éllovas Spartaks Jurmala mögött.

Legfrissebb hírek

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
4 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
4 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
11 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik