Focifesztivál Debrecenben!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.26. 01:00
Az új Nagyerdei Stadion ad otthont a magyar bajnok és az európai topcsapat Olympique Lyon összecsapásának. A mérkőzés a világbajnokság elődöntőivel összehangolva, július 5-én szombaton 20 órakor kezdődik. A Hollandia-Costa Rica és Argentína-Belgium mérkőzések a helyszínen óriáskivetítőn megtekinthetők, ezzel igazi futballünnepé változtatva a szombatot! Jegyek már 1000 forinttól megvásárolhatók a nagyerdeistadion.hu oldalon! (x)

 

A tavalyi évben Európa-liga-nyolcaddöntős francia élcsapat idén sorozatban 18. alkalommal méretteti meg magát a nemzetközi futballporondon. A Lyon, felkészülésének részeként teljes keretével Debrecenbe látogat, hogy összemérje erejét a magyar bajnok DVSC-TEVA-val.

A Nagyerdei Stadion Magyarország legmodernebb futball arénája, amely a tavasz folyamán már bizonyította, hogy a benne megrendezett mérkőzések nem csak sport-, de igazi társadalmi események is, melyeken résztvenni örök emlék marad mindenkinek.

A két csapat öt évvel ezelőtt 42 000 néző előtt már összemérte erejét a Puskás Ferenc Stadionban a Bajnokok Ligája főtábláján, akkor az összecsapás a gallok sikerével ért véget, akik a Lyonban rendezett visszavágón is győzni tudtak. A nyolcaddöntőben 2–1-es összesítéssel kiütötték a Real Madridot, majd a negyeddöntőben a Girondins Bordeaux csapatát búcsúztatták 3–2-vel. Az elődöntőben a Bayern München állította meg a őket. Az elmúlt szezonban az Európa-ligában vitézkedett a francia alakulat, a végállomást a nyolcaddöntőben a Juventus jelentette számukra.

 

A hétszeres bajnok és négyszeres francia kupagyőztes csapat vezetőedzője a klub korábbi játékosa, a volt francia válogatott és angol bajnok Rémi Garde. A keretben jelenleg kilenc légiós található, a két kameruni közül Henri Bedimo jelenleg a világbajnokságon szerepel, így őt nem láthatjuk a Nagyerdei Stadionban. A Lyon Bedimon kívül teljes kerettel érkezik, így igazán színvonalas mérkőzésen vehetnek részt a kilátogatók, akik online is megvásárolhatják a jegyeket a jegy.nagyerdeistadion.hu oldalon.

A Debrecen idén hetedik alkalommal megszerzett magyar bajnoki címének köszönhetően Bajnokok Ligája-selejtezőre készül, így a Lyon elleni összecsapás remek erőfelmérő lesz. A klub a mérkőzésen búcsúztatja hétszeres magyar bajnok és hatszoros kupagyőztes labdarúgóját, Bernáth Csabát. Az esemény tökéletesen illeszkedik a világbajnokság programjához, hiszen az aznap játszott két negyeddöntő közötti időszakban kerül megrendezésre. A Nagyerdei Stadionban óriáskivetítőn is megtekinthetők a 18 és 22 órától játszott mérkőzések, melyek alatt a stadion minden szolgáltatása a szurkolók rendelkezésére áll.

 

Debrecen nyáron nem csak sport, de rengeteg más kulturális és szabadidő eseményének köszönhetően is csábító alternatíva nem csak egy hétvége, de akár egy teljes hét eltöltésére is.

A Nagyerdei Stadiontól 100 méterre, a Nagyerdő szívében kedvező árakkal szeretettel várja a focirajongókat a Hotel Nagyerdő. A látogatók családias környezetben, házias hajdúsági ízekkel és jótékony hatású, pihentető gyógykezelésekkel egészíthetik ki a Debrecenben eltöltött napokat. Szobafoglalás a www.hotelnagyerdo.hu oldalon online is megtehető.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik