DVSC: Eb-t és BL-t megjáró horvát kapust igazoltak – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.02.02. 11:30
null
Kelava a Real Madrid ellen is bizonyíthatott már (Fotó: AFP)
A labdarúgó NB I-ben tizedik helyen álló DVSC bejelentette Ivan Kelava szerződtetését. A 28 esztendős kapuvédő két és fél évre szóló megállapodást kötött a debreceniekkel.

 

A korábbi korosztályos válogatott futballista a Dinamo Zagrebben nevelkedett, 2013-ban az olasz élvonalbeli Udinese szerződtette (a hírek szerint egymillió euróért), 2015-től pedig a spanyol első osztályú Granada játékosa volt.

Kelava január elsejétől szabadon igazolható volt, miután a Granadával felbontotta szerződését.

Kelava a Dinamóval öt bajnoki címet és négy Horvát Kupát nyert. A zágrábiak színeiben 135 bajnokin játszott hazájában, az olasz élvonalban tízszer lépett pályára, a spanyol La Ligában nem kapott lehetőséget. A nemzetközi kupákban a selejtezőkkel együtt a Bajnokok Ligájában összesen 27, az UEFA-kupában/Európa-ligában pedig 13 mérkőzésen szerepelt.

A zágrábi születésű labdarúgó a korosztályos válogatottakban rendszeresen lehetőséget kapott, a felnőttek között azonban nem lépett pályára – igaz, a 2012-es Európa-bajnokságon tagja volt Slaven Bilic horvát szövetségi kapitány 23 fős keretének.

Pályafutása során többek között a Tottenham, a Lazio, a Milan, a Roma, a Valencia, a Real Madrid, az Olympique Lyon, az Ajax, a Porto, a Dinamo Kijev és a Paris Saint-Germain ellen is védett – igaz, egyik mérkőzést sem úszta meg kapott gól nélkül.

A DVSC tájékoztatása szerint a horvát kapus hamarosan csatlakozik a Portugáliában edzőtáborozó NB I-es kerethez.

A debreceni klub nem sokkal később a 13-szoros venezuelai válogatott Frank Feltscher szerződtetését is bejelentette.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Ivan Kelava (horvát, szabadon igazolható, legutóbb Granada – Spanyolország), Justin Mengolo (kameruni, szabadon igazolható, legutóbb Levszki Szófia – Bulgária), Frank Feltscher (venezuelai, szabadon igazolható, legutóbb AEL Limassol – Ciprus)
Kölcsönbe érkezők: Osváth Attila (Vasas)
Kölcsönből visszatérők: Barna Szabolcs (Nyíregyháza), Varga Kevin (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Csősz Richárd, Kerekes Krisztián, Koval Viktor, Nagy Kevin
Kiszemeltek: Joao Ventura (portugál, Benfica Castelo Branco – Portugália, próbajáték)
Távozók:
Balogh János, Ivan Bobko (ukrán, lejárt a szerződése), Geoffrey Castillion (holland), Ognjen Djelmic (bosnyák), Kuti Krisztián (Cigánd SE), Szakály Péter (Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Róbert Vittek (szlovák, lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók: Mészáros Karol (szlovákiai, Haladás)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik