DVSC: Kulcsárt adhatják a Vasasnak Könyvesért cserébe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.30. 10:37
Múlt héten a Nemzeti Sport számolt be arról, hogy Könyves Norbert a Vasastól a DVSC labdarúgócsapatához kerülhet. Friss hír az ügyben, hogy a Loki Kulcsár Tamás játékjogát adhatja cserébe az angyalföldieknek.

Már az előző szezonban szóba került a Vasasnál Kulcsár Tamás szerződtetése, de akkor még Debrecenben maradt a támadó, aki 2010 óta szerepel a Lokiban, 119 élvonalbeli bajnoki meccsen 29 gólt szerzett a klub színeiben, az előző idényben viszont már nem számított alapembernek. A jelenlegi évadban hat meccsen lépett pályára az NB I-ben, még nem talált be.

Most a Vasashoz kerülhet, méghozzá Könyves Norbertért cserébe, akivel kapcsolatban már múlt héten elismerte a Vasas ügyvezetője, Vancsa Miklós, hogy távozhat, és a Debrecen is az érdeklődők között van. A szerződéseket ma írhatják alá a felek.

Ezzel az átigazolással tovább folytatódhat a DVSC átalakulása, hiszen ezen a nyáron többek között már Bódi Ádám, Korhut Mihály és Varga József is távozott, miközben Könyves mellett szó van Tőzsér Dániel és a román Ioan Filip érkezéséről is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL

Érkezők: Bokros Tibor (Balmazújváros), Koval Viktor (Dunaújváros), Karol Mészáros (szlovák, Puskás Akadémia), Danilo Szekulics (szerb, Vojvodina – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők: Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás Akadémia, legutóbb Videoton, kölcsönben)
Kölcsönből visszatérők: Geoffrey Castillion (holland, Puskás Akadémia), Karikás Krisztián (Balmazújváros), Nagy Kevin (Balmazújváros), Szilvási Péter (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Balogh Krisztián, Bíró Péter, Kabály Márk, Kerekes Krisztián, Kovács Péter, Kozák Achilles Kálmán, Maruscsák Jan, Zsóri Dániel
Kiszemeltek:
Ioan Filip (román, FC Viitorul – Románia), Könyves Norbert (Vasas), Tőzsér Dániel (Queens Park Rangers – Anglia)
Távozók: Bódi Ádám (Videoton), Adamo Coulibaly (francia, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Troyes – Franciaország), Deczki Máté (Stoke City – Anglia), Kártik Bálint (Nyíregyháza), Lázár Pál (DVTK, szabadon igazolhatóként), Máté Péter (Nyíregyháza), Ibrahima Sidibe (szenegáli, KSK Hasselt – Belgium, szabadon igazolhatóként), Slakta Balázs (szabadon igazolható), Bozidar Radosevic (horvát, Perszepolisz – Irán), Tisza Tibor (Nyíregyháza), Varga József (Videoton), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael)
Kölcsönbe távozók: Balogh Krisztián (Balmazújváros), Barna Szabolcs (Nyíregyháza), Berdó Péter (Szolnoki MÁV), Kinyik Ákos (Budaörs), Sós Bence (ismét Mezőkövesd), Varga Kevin (ismét Balmazújváros)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kulcsár Tamás (Vasas)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Felix Burmeister
(német, Arminia Bielefeld – Németország, szabadon igazolhatóként), Gergye Dániel (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Manjrekar James (kanadai, DVTK), Király Botond (Rákosmente), Vaskó Tamás (Békéscsaba), Mahir Saglik (török-német, Paderborn – Németország, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők: Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (Siófok), Murka Benedek (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kleisz Márk, Horváth Patrik, Tóth Olivér, Szilágyi Zoltán, Kovács Dávid
Kiszemeltek:
Bajner Bálint (Paks), Kulcsár Tamás (DVSC)
Távozók:
Milos Adamovics (szerb, Radnik Szurdulica – Szerbia), Gál Mátyás (siófoki kölcsön után Siófok – végleg), Grúz Tamás (Budafoki MTE), Hermány Bence (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Christian Müller (német), Danijel Romic (horvát, érdeklődnek iránta: Hapoel Katamon Jeruzsálem – Izrael), Tamás László (siófoki kölcsön után Balmazújváros)
Kölcsönbe távozók: Horváth Patrik (Budaörs), Kovács Dávid (Siófok) , Szilágyi Zoltán (Siófok), Tóth Olivér (Budaörs)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Korcsmár Zsolt (Lech Poznan – Lengyelország), Könyves Norbert (DVSC), Novák Csanád (Gyirmót), Vida Máté (Videoton)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik