DVSC: korábbi klubjához térhet vissza a támadó

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2019.01.17. 09:55
Távozni szeretne a DVSC labdarúgócsapatától Könyves Norbert, és nem zárható ki, hogy ismét paksi szerelést húz magára.

Tíz évvel ezelőtt került a vajdasági Topolyáról Magyarországra, s kacskaringós pályafutást tudhat maga mögött a magyar és szerb állampolgársággal is büszkélkedő Könyves Norbert.

Előbb az MTK-hoz került, majd négy év után engedett a Paksi FC csábításának, ahonnan két idény után – családi okokra hivatkozva – Budapestre költözött, s a Vasas labdarúgója lett. Angyalföldön azonban kevés meccsen játszott, így a várva várt gólok is elmaradtak.

A Debreceni VSC mégis lecsapott a csalódott játékosra, aki a Lokiban 28 bajnoki meccsen nyolc gólig jutott.

Az ősszel ugyanakkor csak hétszer volt kezdő, így érthetően elvágyódik. Megkeresésünkre Könyves Norbert elmondta, nyárig szerződés köti a DVSC-hez, s valóban távozni szeretne, de hogy mikor és hova, arról nem kívánt szólni.

Információnk szerint újra Paks felé venné az irányt, ám ahhoz, hogy a télen visszatérjen a Tolnai megyeiekhez, a két klubnak is egyezségre kell jutnia.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Bobál Dávid (Dukla Praha – Csehország, szabadon igazolható), Cseke Benjámin (Újpest FC), Zsidai László (Puskás AFC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Kesztyűs Barna (Budaörs), Szalai András (Balmazújváros), Zachán Péter (Dorog)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Könyves Norbert (DVSC)
Távozók: Bertus Lajos (Mezőkövesd), Nikházi Márk (szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Kölcsönbe távozók:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Pávkovics Bence
(Újpest FC – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Baráth Péter
Kiszemeltek: Hrabina Alex (Cigánd), Justin Mathieu (holland, SC Cambuur – Hollandia, próbajáték)
Távozók: Ezequiel Calvente (spanyol, szabadon igazolható), Ioan Filip (román, Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Tomás Kosicky (szlovák, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik