DVSC: július 13-án kerül sor az első BL-selejtezőre Tallinnban

2010.06.22. 11:14
Címkék
A Debrecen Levadia Tallinn elleni első Bajnokok Ligája selejtezőmérkőzését július 13-án rendezik – adta hírül a csapat hivatalos honlapja. A Debrecen fiatal támadója, Szilágyi Péter a portálnak adott nyilatkozatában elmondta, örül az észt ellenfélnek.
A Debrecen első selejtezőmérkőzésére július 13-án kerül sor Észtországban, a visszavágót valószínűleg július 21-én, szerdán rendezik. Az UEFA döntése értelmében ezt a mérkőzést még le lehet játszani az Oláh Gábor utcai stadionban.

Szilágyi Péter kezdőként lépett pályára a tavalyi, 1–0-s debreceni sikerrel végződött tallinni mérkőzésen.

„Egységes, jó csapat benyomását keltették, de mi még jobbak voltunk, és végül sikerrel vettük a találkozót, amit 1–0-ra nyertünk meg – emlékszik vissza Szilágyi Péter. – A visszavágón is legyőztük őket, és megmondom őszintén, most is továbbjutásban bízom. Úgy voltam vele, mindegy kit kapunk, mert tartom olyan erősnek a Lokit, hogy a második körből bárki ellen továbblépjen. Örülök a Levadiának is, optimistán várom a találkozót" – nyilatkozta Szilágyi a Debrecen hivatalos honlapjának.

Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
30 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
34 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
41 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
44 perce

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a félidőben már csak négy góllal vezetnek ellenünk a norvégok

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája