DVSC: Ha nem elég, amit nyújtok, még többet dolgozom - Novakovics

2012.06.19. 15:28
Címkék
A szerb kapus, Nenad Novakovics alapembere volt az NB I-ben az elmúlt szezonban veretlenül bajnokságot nyerő DVSC- Teva labdarúgócsapatának, a szezont azonban váratlan betegsége miatt nem tudta befejezni. A 25 mérkőzésen pályára lépő futballista már jól van, és hétfőn a társakkal együtt elkezdte a felkészülést.

„Szeretném ott folytatni, ahol abbahagytam, mielőtt a problémák jelentkeztek. Több vizsgálatot is végeztek rajtam, néhány eredmény kimutatta, hogy nem volt minden rendben, ám már sokkal jobban vagyok. Az immunrendszeremet meg kell erősíteni, és el kell érni, hogy tökéletes legyen a vérképem” – nyilatkozta a szerb kapus a dvsc.hu-nak.

Vukasin Polekszics visszatérésével és Verpecz István kiváló teljesítményének köszönhetően vélhetően nagy harc várható a kapus posztért.

„Nem zavar, hogy lett egy újabb riválisom, megpróbálok továbbra is a saját feladatomra koncentrálni. Végzem a munkám, ha az a teljesítmény, amit eddig nyújtottam, nem lenne elég, akkor még többet dolgozom majd, hogy fejlődjek. Egyébként így nagyobb lett a versenyhelyzet, ami csak hasznos lehet számomra, ebből is lehet tanulni” – tette hozzá Novakovics.

Legfrissebb hírek

„Akadémiánk szimbóluma” – Carvajal 23 év után elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
21 perce

Golf: pazar gurítás 20 méterről, több mint 100 év után angol győztes a PGA-bajnokságon

Egyéb egyéni
32 perce

Újra használhatják zászlójukat és himnuszukat az orosz tornászok

Torna
33 perce

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
41 perce

Heti program: Európa-liga-döntő, zárul a PL, a La Liga és a Serie A

Európa-liga
1 órája

Tuboly Máté bekerült a Niké Liga tehetségeinek válogatottjába

Minden más foci
1 órája

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
1 órája

Kick-box vk: a tíz magyar aranyból négyet Bumba Mason szerzett

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik