DVSC: Ferenczi János először végzi a téli alapozást a felnőtt csapattal

2012.01.18. 12:47
A DVSC-Teva labdarúgócsapatának középpályása, Ferenczi János a Vasas ellen mutatkozott be az élvonalban 2011 júliusában, de azt követően megsérült. A téli alapozást azonban már az első csapattal végzi. A 20 éves középpályás csapata hivatalos oldalának adott interjújában elmondta, nem bánja, hogy sokat kell dolgozni, mert úgy érzi, így még jobb erőben lesz.

„Az első hét inkább rávezetés volt, hétfőtől azonban naponta kétszer edzünk, ami elég keménynek mondható – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Ferenczi János, aki most először kezdte a téli alapozást az első csapatnál – A neheze talán még csak most jön. A két nap alatt négy edzésen vagyunk túl, emiatt kicsit fáradtak vagyunk, de ebben az időszakban ez természetesen. Nem szeretnénk semmiképpen sem panaszkodni, mert úgy érzem, a sok munkának meglesz a gyümölcse, jobb erőállapotban leszek, mint eddig."

A DVSC-Teva saját nevelésű játékosát korábban sérülések hátráltatták, most azonban egészségesen, teljes erőbedobással dolgozik, hogy tavasszal több lehetőséget kapjon Kondás Elemér vezetőedzőtől a bizonyításra.

„Szerencsére a sérülés már a múlté, semmilyen problémát nem okoz, teljesen felépültem. Tavasszal is az lesz a célom, hogy minél többet szerepeljek a keretben az NB I-es meccseken, és természetesen jó lenne a lehető legtöbbet pályára lépni. Azért dolgozom, hogy bekerüljek, és állandó csapattaggá váljak" – tette hozzá a középpályás. a középpályás.

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia debreceni sikerrel indította az idényt

Labdarúgó NB I
3 órája

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
12 órája

Cibla Flórián sokat gyakorolta, hogyan kell a hosszú felsőbe tekerni a labdát

Európa-konferencialiga
Tegnap, 9:06

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:53

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 23:14

Cibla Flórián remek gólja döntött, a Debrecen előnnyel utazhat Örményországba

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:54

Dzsudzsák, Lang és Cibla is kezd a Lokiban a Pjunik ellen

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 17:05