H. D. 2020.01.29 13:13 Frissítve: 2020.01.29 14:12

DVSC: egy szerb és egy ukrán játékos érkezett – hivatalos

A DVSC labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy két, egyaránt tíz napja az együttessel készülő játékossal erősítette meg a keretét. A debreceniek a szerb Luka Milunovicsot és a magyar élvonalban már korábban is szereplő Jurij Habovdát szerződtették.

Luka Milunovics (balra) és Jurij Habovda is a DVSC-ben folytatja (Fotó: dvsc.hu)

 

A 27 éves támadó középpályás, Luka Milunovics korábban futballozott az egyaránt szerb OFK Beogradban, Crvena zvezdában és Vozsdovacban, a belga Zulte Waregemben, a görög Plataniában és Arisz Szalonikiben is. Ezt követően Malajzia felé vette az irányt, és játszott a Sebah FA-ban és Melaka Unitedben is. A DVSC-hez utóbbitól érkezett szabadon igazolhatóként.

Jurij Habovda neve ismerősebben csenghet a magyar labdarúgást követők számára, hiszen a magyar felmenőkkel is rendelkező ukrán játékos a Balmazújvárosban és a Haladásban is játszott. A 30 éves, szélsőként és védőként is bevethető játékos decemberben távozott a szombathelyiektől, így ő is szabadon igazolhatóként érkezett a DVSC-hez.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Jurij Habovda (ukrán-magyar, Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként), Luka Milunovics (szerb, Melaka United – Malajzia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Yasin Hamed (szudáni, Sepsi OSK – Románia)
Távozók: Florentin Bouoli Effa (kameruni, szabadon igazolható), Györgyi Arthur (romániai, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Kuti Krisztián (Szeged-Csanád GA), Ujvárosi Ádám (Vasas)
Kölcsönbe távozók: Kovács Péter (Budaörs)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

2020.02.16 22:58:23

Labdarúgó NB I SZ. M.

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

2020.02.16 10:54:04

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Hornyák Zsolt többször tehetetlennek érezte magát a kiállítások miatt, most győzelemnek örülhetett.

2020.02.15 22:45:25

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Hogy mit kaptak, legfeljebb érzelmi kérdés lehet.

2020.02.15 23:05:15

Labdarúgó NB I Sz. M.

2020.02.15 10:24:21

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Nem is az újabb három pont, hanem maga a Mol Fehérvár FC elleni győzelem ténye a nagyon fontos.