DVSC: „A Videoton ellen az eddigi legnagyobb erőpróba következik”

2011.08.11. 10:14
A DVSC labdarúgócsapatának szerb kapusa, Nenad Novakovics a vasárnapi, Videoton elleni bajnoki kapcsán elmondta, az eddigi legnagyobb erőpróba előtt állnak ebben a szezonban.

„A Videoton jó csapat, a bajnokság egyik esélyese, így biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk – mondta Nenad Novakovics a dvsc.hu-nak. – Mindenképpen azon leszünk, hogy megnyerjük a találkozót. Ha sikerül, nagyon nagy lépést tehetünk céljaink elérése érdekében."

„Az idei szezonban az eddigi legnagyobb erőpróba előtt állunk, de bízom a csapatban, és remélem, ismét ünnepelhetünk vasárnap. Úgy hallottam, hogy telt ház lesz, aminek nagyon örülök, hiszen a futball a szurkolókért van. Mindig feldobja a hazai csapatot, ha a stadion tele van. Ilyenkor jobban megy a játék, mert erőt ad a drukkerek biztatása. A Ferencváros ellen is kiváló volt a hangulat, alig várom, hogy ismét átéljem” – fogalmazott a szerb kapus, aki a szurkolók mellett a debreceni csapategységet is kiemelte.

„Valóban jól dolgozunk együtt, teljes az összhang, igaz, időnként becsúsznak hibák. Az első fordulóban, négygólos vezetésnél kicsit lankadt a figyelem, és rögtön kaptunk két találatot, ez is mutatja, hogy mindig résen kell lenni. Az elmúlt három meccsen nagyon jól működött a védelmünk, bízom benne, vasárnap sem lesz gond" – nyilatkozta Novakovics.

Legfrissebb hírek

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.17. 19:32

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

A DVSC hosszabbított saját nevelésű hátvédjével

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:51

Szűcs Tamás: Ha újra vezetést szerzünk, meg kell tartani!

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:06

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

A válogatottjában dőlt ki hetekre a DVSC átlövője

Kézilabda
2026.03.09. 15:53

Bódog Tamás: Megmutatta a Fradi, hogy nem véletlenül készülhet Európa-liga-nyolcaddöntőre

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 07:40
Ezek is érdekelhetik