DVSC: a Denizlispor megegyezett Coulibalyval - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.07. 22:06
Helyi sajtóértesülés szerint a török másodosztályban szereplő Denizlispor labdarúgócsapata szóban megegyezett Adamo Coulibalyval, a DVSC-Teva csatárával.

Az egyik török szakportál úgy tudja, hogy Coulibaly szombaton orvosi vizsgálatra érkezik a Denizlisporhoz. A szenegáli származású, francia születésű csatár 18 találattal az NB I gólkirálya lett a 2012–2013-as idényben, szerződése azonban a nyáron lejár, és több klubbal is szóba hozták már az utóbbi napokban. Többek között a Győri ETO is érdeklődött iránta, de a 31 éves támadó a jelek szerint a török másodosztályban legutóbb a 11. helyen végző Denizlisport választja.

Úgy tűnik, a török klub egy plusz egy évre szerzi meg Coulibalyt. Legalábbis a Denizlispor elnöke szerint.

Urkay Suleiman a denizliyeniolay.com.tr-nek elmondta, hogy május óta egyeztetnek a debreceni támadóval, akivel egy plusz egyéves szerződést kötnének. Állítólag Coulibalyval szóban már meg is egyeztek.

A török másodosztály 11. helyén végző csapat nagy változásokat tervez, Urkay Suleiman szerint legalább hét új játékos érkezik majd a csapathoz, amely szeretné, ha a legerősebb lenne a másodosztályban.

Legfrissebb hírek

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38