DVSC: a bolgárok elfogadták a portugál szélsőért tett ajánlatot

2017.01.26. 12:38
A bolgár CSZKA Szófia a klub honlapján jelentette be, hogy elfogadta a Debrecen ajánlatát, ami Diogo Vianáért érkezett. A bolgár klub megköszönte a portugál labdarúgó munkáját, és sok személyes, valamint szakmai sikert kívánt neki a folytatásra.
A bolgár CSZKA Szófia a klub honlapján jelentette be: eladta Diogo Vianát a Debrecennek

 

A DVSC cégvezetője, Róka Géza a dvsc.hu klubhonlapnak megerősítette a hírt, annyi kiegészítéssel, hogy a játékossal valóban tárgyalásban állnak, de az ügyben van még néhány elintéznivaló.

A korábbi portugál utánpótlás-válogatott szélső a most zajló szezonban 17 mérkőzésen ötször volt eredményes a bolgár bajnokságban. A Sporting neveltje pályafutása során megfordult a Portóban is. A CSZKA Szófia előtt a Liteksz Lovecs légiósa volt a 26 éves szélső.

A korábbi hírek még arról szóltak, hogy a CSZKA szívesen tárgyalt volna róla a debreceniekkel, ám a portugál légiós nemet mondott, mert nem akart Magyarországra igazolni. Időközben meggondolhatta magát, a két klub pedig egyezségre jutott.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL

Érkezők:
Justin Mengolo (kameruni, szabadon igazolható, legutóbb Levszki Szófia – Bulgária), Diogo Viana (portugál, CSZKA Szófia – Bulgária)
Kölcsönbe érkezők: Osváth Attila
(Vasas)
Kölcsönből visszatérők: Barna Szabolcs (Nyíregyháza), Varga Kevin (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Csősz Richárd, Kerekes Krisztián, Koval Viktor, Nagy Kevin
Kiszemeltek: Bőle Lukács (CSM Politehnica Iasi – Románia), Frank FeltscherMartínez (venezuelai, szabadon igazolható, legutóbb AEL Limassol – Ciprus, próbajáték),
Távozók:Balogh János, Ivan Bobko (ukrán, lejárt a szerződése), Geoffrey Castillion (holland), Ognjen Djelmic (bosnyák), Kuti Krisztián, Szakály Péter, Róbert Vittek (szlovák, lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók: Mészáros Karol (szlovákiai, Haladás)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
1 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09