DVSC: 10-11 ezres nézőszám a cél, védő és támadó jöhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.28. 08:33
Róka Géza, a gyakorlatilag már bajnoknak tekinthető DVSC klubigazgatója a Sport Tv Mai helyzet című műsorában beszélt a klub erősítési terveiről, s hogy az új stadionnal és egy sikeres BL-meneteléssel hogyan növekedhetnek a klub bevételei.  

Még nem ért ugyan véget a szezon, de már gyakorlatilag bajnoknak tekinthető a DVSC-Teva. Róka Géza, a DVSC klubigazgatója szerint az új aréna és a hetedik bajnoki cím miatt is fontos év a 2014-es a klub életében. A stadionban eddig egy tétmeccset, egy válogatott találkozót és az ünnepélyes megnyitót tartották meg, de már leszűrték a tapasztalatokat.

„Jó ötlet volt Debrecenben stadiont építeni, mert úgy tűnik, hogy a jegybevételeink és a stadion által generált bevételek hozzá tudnak járulni a klub költségvetéséhez – mondta a Mai helyzetben Róka Géza, aki számszerűsítette is a célokat. – Szeretnénk azt elérni, hogy tíz-tizenegy ezres átlagnézőszám legyen a Nagyerdei Stadionban a DVSC mérkőzésein. Ha sikerül elérni, és tartani ezt a számot, az nagy siker lesz."

Hozzátette, hogy a stadionnak addig van értelme, amíg sikeres csapat szerepel benne. Ők bajnoki arannyal nyitották a létesítményt, és ezt egy sikeres nemzetközi kupaszerepléssel szeretnék megkoronázni, amihez igazolni is fognak. „Természetesen erősíteni kell a csapatot, konkrétan annyit tudok, hogy a nemzetközi sorozatra védő- és támadópozícióban is erősítenénk."

Nyilvánosságra került, hogy a klub 383 milliós veszteséggel zárta a 2013-as évet. A klubigazgató szerint van megoldás. „A klub bevételeit jelentősen meg kell növelni. Erre kiváló lehetőség az új stadion, bízunk a tartósan és jelentősen megnövekvő jegyárbevételben és az új közeg által felkínált reklámlehetőségekben. Hozzá kell tenni, ezt a bajnoki címet úgy értük el, hogy a költségvetés tekintetében már dobogón sem vagyunk a magyar élcsapatok között. Ezen a területen előre kell lépnünk, de látjuk a lehetőséget, és úgy néz ki, van megoldás, amihez a stadion is hozzájárul."

Fazekas Erzsébet felvetette, mi történne a Lokinál, ha a klub a költségvetés tekintetében is felkerülne a magyar dobogóra. „Azt jelentené, hogy jócskán megnövekednének a lehetőségek, elsősorban a játékosállományt tudnánk megerősíteni. Még jobb, még tapasztaltabb, európai szinten is rutinos futballistákkal, olyanokkal, akikkel talán még a BL-ben is nagyobb esélyünk lenne a továbbjutásra" – válaszolta a klubigazgató.

Elmondta azt is, hogy a BL-t illetően merész álmaik vannak, amelyeket most még ki sem mer mondani. Azt viszont leszögezte, hogy anyagilag a klubnak a csoportkörbe jutás az igazi előrelépés, és nem csak az UEFA által fizetett prémiumokkal generálhat bevételt.

„A jó szereplésnek olyan hozadéka is van, hogy a játékosértékesítés is könnyebben mehet, mert meg tudjuk mutatni labdarúgóinkat a nemzetközi színtéren."

A bajnoki címet tulajdonképpen már csak matematikailag bukhatja el a gárda, de a játékosok még nem engedtek le. „Ez egy fegyelmezett társaság. Sokszor kérdezik, hogy mi a titkunk, és az egyik titok, ha annak lehet egyáltalán nevezni, ebben rejlik: hogy jó a közösség, több mint egy csapat. Érezni a hangulaton, hogy sikerült megszerezni a bajnoki címet, de azt is látni, hogy fegyelmezetten próbálnak koncentrálni az utolsó fordulóra. Akkor is nyerni szeretnének."

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
3 órája

Agyrázkódása volt, már jobban van a Debrecen középpályása

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:12

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:25

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

Sergio Navarro: Nagyon megtisztelő ezekkel a futballistákkal együtt dolgozni, fantasztikus csapatunk van

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:59

Ez sima volt: a Debrecen három góllal győzött a Nyíregyháza otthonában a keleti rangadón

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:00

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19

Női kézi: szerződést hosszabbított Hámori Konszuélával a DVSC

Kézilabda
2025.11.28. 18:19
Ezek is érdekelhetik