Dunaújváros: kapust szerződtettek, újabb érkezők lehetnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.23. 19:39
null
Nagy Gergely szerződtetését hivatalos honlapján jelentette be a Dunaújváros (Fotó: dpase.hu)
A labdarúgó NB I-be feljutó Dunaújváros PASE megkezdte a felkészülést a 2014–2015-ös szezonra, valamint bejelentette második nyári érkezőjét, Nagy Gergelyt.

A Nemzeti Sport Online információi szerint a Dunaújváros – a Győrből érkező korosztályos válogatott kapus mellett – megállapodott a máltai válogatott Rowen Muscattal.

Próbajátékon szereplő labdarúgók is megjelentek az első edzésen, egy magyar és egy spanyol támadó is az újonccal edzett, így hamarosan lesznek követői az első nyári érkezőnek, Dino Gavricnak.

Ahogy azt már korábban jeleztük, a Dunaújváros mindenképpen szeretne csatárposzton is erősíteni, az egyik kiszemelt Fröhlich Roland, a Pécs támadója.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DUNAÚJVÁROSNÁL
Érkezők: Dino Gavric (horvát, Enoszisz Neon Paralimni – Ciprus), Nagy Gergely (Győri ETO)
Távozott/távozhat: Bartus Balázs (?), Goran Beleuc (szerb, ?), David Perovics (szerb)
Kiszemeltek: Dominik Fótyik (Kazincbarcika), Fröhlich Roland (PMFC), Harsányi Zoltán (Mezőkövesd-Zsóry), Horváth Tamás (Mezőkövesd-Zsóry), Rowen Muscat (máltai, Birkirkara – Málta), Papp Máté (Videoton), Simon Attila (MVM-Paks), Szatmári Lóránd (PMFC)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
19 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08