Dudás: Nagyon örülnénk, ha Rudolf a DVTK-t választaná

2012.09.06. 08:32
null
Rudolf Gergely (balra) többször futballozott már a DVTK ellen, de ezen az őszön akár azt is kipróbálhatja, milyen diósgyőri játékosnak lenni (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A DVTK labdarúgócsapata tárgyal a válogatott csatár, a jelenleg szabadon igazolható Rudolf Gergely szerződtetéséről. A hírt a klub ügyvezetője, Dudás Hunor sem cáfolta a Nemzeti Sport megkeresésére, igaz, egyelőre türelmet kér az ügyben.

 

A hazai átigazolási fronton a szeptember slágere egyértelműen Rudolf Gergely. A 27 esztendős, 23-szoros válogatott csatárral kapcsolatos hír az elmúlt napokban több sajtóorgánumban is megjelent, hol a Győrrel, hol a Videotonnal hozták össze, miután a múlt héten a Nemzeti Sportnak elmondta, itthonról is van ajánlata.

NÉMET KÉRŐK
A Nemzeti Sport információi szerint Németországból két klub, a másodosztályú Duisburg és az élvonalbeli Nürnberg is érdeklődik Rudolf iránt. Ugyanakkor Törökországból és Oroszországból is kaphat konkrét ajánlatot a következő napokban.

Most azonban úgy tűnik, hogy ha valóban hazatér a Genoával szerződést bontó, legutóbb kölcsönben a Panathinaikoszban játszó válogatott támadó, akkor jó eséllyel Diósgyőrben futballozhat (bár információink szerint még az ETO-val is egyeztet).

A hírrel kapcsolatban a Nemzeti Sport megkereste Dudás Hunort, a DVTK ügyvezetőjét, aki az elmúlt években megannyi remek futballistát csábított Spanyolországból vagy éppen itthonról Miskolcra.

„Természetesen nagyon örülnénk, ha Rudolf Gergely Diósgyőrben folytatná pályafutását – mondta Dudás. – Klubunknál az a szokás, hogy csak akkor jelentünk be átigazolási hírt, ha már megegyeztünk a szóban forgó futballistával. Most sem szeretnék kivételt tenni. Arra kérek mindenkit, különösen a DVTK drukkereit, hogy péntekig legyenek türelemmel, akkor talán lesz bejelenteni valónk."

Úgy tudjuk, Rudolf Gergely péntekig ad választ a Diósgyőrnek.

A klubnak, amely mindenképpen szeretne még csatárt szerződtetni, s az első számú jelöltje Rudolf Gergely. S ha ő igent mond, a DVTK attól a pillanattól kezdve esélyes lesz az NB I dobogójára.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők: Ambrusics Róbert (szabadon igazolható), Elek Ákos (Videoton), Gosztonyi András (Videoton), Halgas Tibor (Kazincbarcika – lejárt a kölcsönszerződése), Michal Hanek (szlovák, Kapfenberg – Ausztria), Illés Richárd (Kazincbarcika – lejárt a kölcsönszerződése), Jeff Silva (brazil, Videoton – kölcsönben), Ribánszki László (szlovákiai, Siófok), Szabó Péter (Kazincbarcika – lejárt a kölcsönszerződése), Takács Péter (Lombard Pápa – kölcsön után végleg)

Távozik/távozhat: Vicente Arze (bolíviai, Charleroi – Belgium), Budovinszky Krisztián (Zalaegerszegi TE FC), Czégel Máté (Kazincbarcika – kölcsönbe), Dobos Attila (Mezőkövesd), Farkas Balázs (játékjoga felfüggesztve), Bernardo Frizoni (brazil, Zalaegerszegi TE FC), Halgas Tibor (Ceglédi VSE – kölcsönbe), Hornyák Marcell (Kazincbarcika – kölcsönbe), Illés Richárd (Putnok VSE),Lippai Ákos (játékjoga felfüggesztve), George Menougong (kameruni, ?), Pál Szabolcs (Siófok – kölcsön után végleg), Ivan Rados (horvát, Kapaz Ganja – Azerbajdzsán), Youssef Sekour (kölcsönbe – Lombard Pápa TFC), Szabó Péter (FC Ajka)

Kiszemeltek: Rudolf Gergely (szabadon igazolható, legutóbb Panathinaikosz – Görögország)
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
2 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
2 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
3 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
3 órája