Doll nem érzi sportszerűnek Benczésék magatartását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.13. 13:13
A Ferencváros vezetőedzőjét, Thomas Dollt meglepte, hogy a Puskás Akadémia szakmai stábja reklamált a játékvezetőnél. A DVTK-t irányító Tomiszlav Szivics a Kaposvár elleni siker után arról beszélt, hogy az ősszel hat új játékosra lesz szüksége. A mezőkövesdi Véber György szerint maguknak köszönhetik, hogy nem tudták legyőzni 2–0 után a Paksot, az MTK irányító Garami József úgy véli, gyönyörű gólokkal verték meg a Debrecent – mestermérlegek.

FTC–PUSKÁS AKADÉMIA 1–0

Tudtuk, hogy nagyon nagy kihívás előtt állunk, felkészültünk arra, hogy az Újpest elleni sikert követően nagyon meg kell küzdenünk majd a három pontért. A játékosok keményen dolgoztak, nagyon akarták ezt a győzelmet – értékelt a PAFC elleni 1–0-s sikert követő sajtótájékoztatón Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője, aki szerint nehéz pillanatokat is át kellett élniük. – Megköszönhetjük Dibusz Dénesnek, hogy bravúros védéseivel megadta az esélyt a csapatnak, hogy három pontot szerezhet. Túl messzire helyezkedtünk az ellenféltől, későn reagáltunk, elvesztettük a párharcokat. A modern futballban a védő, aki akkor támadja meg az ellenfelét, amikor ő már birtokba vette a labdát, elkésett.”

A mérkőzés közben a kispadoknál izzott a levegő, Thomas Doll furcsállta, hogy a felcsútiak stábja sokat reklamált.

„Nekem semmi konfliktusom nem volt a kollégámmal. Ő közel helyezkedett az oldalvonalhoz, az volt furcsa, hogy a padon ülők minden egyes alkalommal sárga lapot reklamáltak a játékosainknak. Én nem foglalkoztam ezzel, bár kétségkívül nem érzem sportszerű magatartásnak. Magam megtiltottam a kollégáknak, hogy sárga vagy piros lapot követeljenek az ellenfél játékosainak, mert az nem úriemberhez méltó viselkedés” – fogalmazott a Ferencváros trénere.

A vendégek vezetőedzője, Benczés Miklós a lefújást követően hosszasan el is beszélgetett Erdős József játékvezetővel.

„Nem mondhatom el, miről volt szó – mondta ezzel kapcsolatban a PAFC trénere. – Mégpedig azért nem, mert bár kulturált hangnemben beszélgettünk, a kérdésemre kapott játékvezetői választ nem tudom elfogadni, és nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni a bírót azzal, hogy elmondom, mi hangzott el közöttünk. Az tény, hogy nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, és nem csak ezen a meccsen, hiszen két védőnket kiállították. Lencse László sem játszhat a következő fordulóban, szóval nagy fejtörést okoz nekünk a folytatás.”

Az első félidőben sikerült végrehajtanunk, amit elterveztünk. Zártan védekeztünk, fegyelmezetten futballoztunk, és gyors akciókat vezettünk, három nagyon nagy lehetőségünk is volt a vezetés megszerzésére, sajnos azonban nem tudtunk a kapuba találni. Reméltem, hogy a kihagyott helyzetek nem bosszulják meg magukat, de sajnos nem így történt. A második félidőben már kicsit szétesett a játékunk, mélyebben védekeztünk, így több szöglete és oldalszabadrúgása volt a Fradinak, végül egy tizenegyest is kiharcolt az ellenfél” – összegezte a meccset Benczés.

DVTK–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 1–0

„Türelmet kértem a játékosoktól, mert a Kaposvár hiába sereghajtó, ha a bajnokság most indulna, teljesítménye alapján az első nyolc csapat között lenne. Mivel meghalni szépen semmit sem ér, muszáj volt taktikázni ezen a mérkőzésen. Szép játékról nem beszélhetünk, de legalább van harminckilenc pontunk. Sokszor mondtam, hogy szűk a keret, és a tavasszal nagyon sok meccset játszunk. Éppen ezért szeretnék látni az ősszel legalább hat új játékost a klubban, ha valóban jó eredményt szeretnénk elérni a következő szezonban” – értékelt a diósgyőriek vezetőedzője, Tomiszlav Szivics a Kaposvár elleni győzelmet követően.

„Hiába kértem a mérkőzés előtt és a szünetben is, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk a szöglet- és szabadrúgásokra. Biztos voltam benne, hogy akciógólt nem kapunk. Nem is kaptunk, mégis veszítettünk – bosszankodott a sajtótájékoztatón a Kaposvár mestere, Selymes Tibor. – Nem vállaltuk fel a test test elleni harcot, alig láttam lefordulást, mert megilletődötten futballoztak a játékosaim. Visszatérő probléma, ha kapunk egy gólt, az egész csapat megijed, mintha már el is veszítettük volna a mérkőzést. A második félidőben könnyedén kontrázhattunk, de ezekből az ellentámadásokból egyetlen gólhelyzetet sem alakítottunk ki. Márpedig a mi helyzetünkben megengedhetetlen a hasonló könnyelműség.”

MEZŐKÖVESD–MVM-PAKS 2–2

„Ezúttal nagyon rövid leszek: szereztünk egy pontot. Ahhoz, hogy így alakuljon a mérkőzés, ránk is szükség volt. A negyedik percben már vezettünk, aztán kétgólos előnyünket mutatta az eredményjelző, mi kell még? Kimentünk a második félidőre, és pillanatok alatt »lerendeztük« magunkat. Egyelőre annak örülünk, hogy kettő kettő után nem kaptunk még több gólt. Saját teljesítményünkről címszavakban még annyit, hogy kvalitás, mentalitás, karakter…” – mondta kissé csalódottan a Mezőkövesd vezetőedzője, Véber György.

„Azt hiszem, igazságos a döntetlen. A találkozón megjártuk a poklot, de a mennyországba nem tudtunk bejutni. Pedig megtehettük volna. Az első negyvenöt percben gyengén futballoztunk. A másodikban viszont nagyszerűen, ez nagy tartást ad nekünk” – vélekedett a paksiak mestere, Csertői Aurél.

MTK–DVSC-TEVA 5–2

„Nagyszerű meccs volt, mindkét csapatnak nagyon kellett a győzelem, és nagyon is akarta. A játékosok mindent kiadtak magukból. Csodálatos két gólt rúgtunk tíz perc alatt, majd egyenlített az ellenfél, ám a második félidőben is sikerült gólt szereznünk, mígnem négy kettőnél a Debrecen kihagyta a tizenegyest. Csapatunk nagyszerűen játszott, és megérdemelte a győzelmet, még ekkora különbséggel is” – nyilatkozta Garami József a Sport Tv kamerája előtt.

„Nagyon jó meccs volt, kár, hogy ilyen vége lett. Nem kezdtük jól a meccset, kétgólos hátrányba kerültünk, de sikerült felállnunk. A második félidőben ismét kaptunk két gólt, aztán négy kettőnél büntetőhöz jutottunk, de kimaradt. Ez jellemző volt az egész meccsünkre, az ellenfélnek minden bement, nekünk meg nem sikerültek a fontos pillanatok” – mondta Kondás Elemér.

„A vereség sosem jön jól, a hibákból tanulni kell, tovább kell lépni” – tette hozzá a szakember.

„Ez az első gólom az NB I-ben 240 meccs után. Köszönöm a srácoknak" – mondta Dragan Vukmir a siker után.

A Videoton–Lombard Pápa (2–2) mérkőzés sajtótájékoztatójáról itt olvashat!

LABDARÚGÓ NB I, 24. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Április 11., péntek
19.00
Pécsi MFC–Újpest FC 0–0Iványi Zoltán
Április 12., szombat
14.00
Ferencváros–Puskás Akadémia FC 1–0
Erdős József
16.00Mezőkövesd–MVM-Paks 2–2
Farkas Ádám
16.00
Videoton–Lombard Pápa 2–2Németh Ádám
18.00Diósgyőri VTK–Kaposvári Rákóczi 1–0
Becséri Dániel
20.00MTK Budapest–Debreceni VSC-Teva 5–2Vad II István
Április 13., vasárnap
16.30Szombathelyi Haladás–Budapest Honvéd (M1)
Andó-Szabó Sándor
18.30
Győri ETO FC–KTE-Phoenix Mecano (Sport2)Solymosi Péter
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC-Teva24147352–29+2349
2. Győri ETO FC
23118438–28+1041
3. Videoton FC24116742–27+1539
4. Ferencváros24116738–32 +639
5. Diósgyőri VTK24109538–30 +839
6. Haladás23108532–25 +738
7. Pécsi MFC2497834–32 +234
8. Budapest Honvéd2396833–27 +633
9. Lombard Pápa FC24861028–35 –730
10. Kecskeméti TE2379729–34 –530
11. Újpest FC2478937–38 –129
12. Puskás Akadémia FC24761131–42–1127
13. MTK Budapest24671130–32 –225
14. Mezőkövesd24651325–41–1623
15. MVM-Paks24491128–40–1221
16. Kaposvári Rákóczi24371419–42–2316
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik