Doll és a Fradi az örökrangadón kerülhet egy lépésre a rekordbeállításhoz

Vágólapra másolva!
2015.11.21. 08:19
null
Thomas Doll két mérkőzésre van attól, hogy beállítsa Blum Zoltán rekordját (Fotó: Hegedüs Gábor)
Európa-bajnoki kvalifikációt érő pótselejtezők után vissza a labdarúgó NB I valóságába: a hétvégén a 16. fordulót rendezik meg az élvonalban. Két fővárosi presztízsmérkőzés jön: a Bp. Honvéd–Újpest csatát délután, az MTK–FTC örökrangadót kora este rendezik meg. Folytatja-e bajnoki veretlenségét a klubrekordra törő Ferencváros? Szombaton kiderül – érdekességek a 16. forduló elé.

 

DVSC–DVTK

♦ Finoman fogalmazva sem szeret a Diósgyőr a Debrecen ellen játszani. Jelenleg tízmérkőzéses nyeretlenségi sorozatban van a Loki ellen a DVTK, mely 1998 óta huszonhatszor próbálkozott a bajnokságban keleti riválisa legyőzésével. Csupán kétszer sikerült (2008-ban és 2009-ben).

♦ Debrecenben eddig huszonkét élvonalbeli mérkőzést játszottak, a mérleg elsöprő hazai fölényt mutat, 18–3–1. Az egyetlen DVTK-siker 2008. november 8-ra datálódik (1–2).

♦ Az élvonalbeli örökmérleg is nagy Loki-fölényt mutat, 44 mérkőzésen 27–10–7.

♦ A Debrecen legutóbb augusztus 30-án szenvedett vereséget a bajnokságban – ekkor a Videoton verte meg 1–0-ra. Azóta a Loki hétmérkőzéses veretlenségi sorozatot épített (három győzelem, négy döntetlen). Hazai pályán augusztus 22-én kapott ki legutóbb a Loki (a Ferencvárostól, 3–0-ra).

♦ A Diósgyőr csupán egyszer nyert meg idegenbeli bajnokit a szezonban, október 17-én a Vasast győzte le 1–0-ra.

PAKS–HALADÁS

♦ Tizenötször találkozott egymással a két csapat az élvonalban, érdekesség, hogy döntetlent csupán egyszer játszottak. Az örökmérleg 8–1–6 a Paks javára.

♦ Kitűnő formában van a Paks, mely megnyerte a legutóbbi négy bajnokiját – ezt csak a listavezető Ferencváros mondhatja még el magáról. A tolnaiak hetes veretlenségi sorozatot is „összeütöttek” – legutóbb augusztus 29-én kaptak ki, a Ferencvárostól.

♦ Hazai pályán kilencmeccses veretlenségi sorozatban van a Paks, a megszerezhető huszonhét pontból huszonegyet begyűjtött. Legutóbb a Ferencváros nyert a paksi pályán – május 16-án.

♦ A Paks legutóbb 2011-ben tudta otthon legyőzni a Haladást, azóta a szombathelyiek egyszer ikszeltek, a legutóbbi két alkalommal győztek (0–1, 1–2).

♦ A Haladás az előző két bajnokiját kapott gól nélkül megnyerte. A szombathelyiek a legutóbbi tizenhárom NB I-es mérkőzésükből csak egyszer, a Ferencváros ellen maradtak pont nélkül.

♦ Továbbra is messze a Haladás mérkőzésein esik a legkevesebb gól: 1.57 a gólátlag, minden más csapatnak 2.29 vagy több!

♦ A Haladás nyolc mérkőzésen tizenöt pontot szerzett vendégként, ez a Ferencvárosé után a második legjobb mérleg a mezőnyben. A szezonban otthon még veretlen Paksé a második legjobb hazai mérleg.

BP. HONVÉD–ÚJPEST

♦ A magyar élvonal két meghatározó csapata 200. alkalommal találkozik egymással az élvonalban. Az Újpest a 100. győzelmére vár, az örökmérleg a pályaválasztó kispestiek szemszögéből 55–45–99.

♦ A két csapat először száz éve, 1915. október 17-én találkozott egymással. A Kispest 4:2-re győzött az Újpest ellen a Sárkány utcai pályán – írja a honvedfc.hu.

♦ Az Újpest 2012 óta nem tudta legyőzni a bajnokságban kispesti riválisát, a Honvéd hetes veretlenségi sorozatban (két győzelem, öt döntetlen) van. A legutóbbi három találkozójuk döntetlenre végződött.

♦ Kispesten legutóbb 2011. május 14-én győzött az Újpest bajnokin, akkor 4–1-re gázolta el a házigazdát. Azóta két Honvéd-siker, két iksz. A legutóbbi három, a Honvéd pályaválasztásával lejátszott mérkőzésükön mindig legalább négy gól esett.

♦ Az Újpest megnyerte legutóbbi két bajnokiját, a Honvéd nyeretlen (és csak egy pontot szerzett) a legutóbbi négyen.

♦ A Honvéd szeptember 26. óta először játszik hazai pályán. A kispestieket a szezonban vendégeik közül csak a Vasas tudta legyőzni (0–1).

BÉKÉSCSABA–PUSKÁS AKADÉMIA

♦ A Békéscsaba négyes nyeretlenségi sorozatban van, legutóbbi három bajnokiját elveszítette, közben 13 gólt kapott. „Szépségtapasz”, hogy az MTK-t viszont kiverte a Magyar Kupából.

♦ Nem mintha a PAFC-nál bármi jót el lehetne mondani a csapat formájáról. A felcsútiak augusztus 22. óta nem tudtak győzni az NB I-ben, nyeretlenségi sorozatuk nyolc mérkőzés óta húzódik. Ez a leghosszabb aktív nyeretlenségi széria az élvonalban.

♦ Ha a Puskás Akadémia most sem tud győzni, beállítja a nyeretlenségi sorozatokat tekintve a szezoncsúcsot: az Újpest kilencmeccses rossz szériája volt eddig a leghosszabb.

♦ A PAFC még nem győzött vendégként ebben a szezonban, idegenbeli nyeretlenségi sorozata tíz mérkőzést számlál. A felcsútiak legutóbb április 18-án szereztek vendégként három pontot a bajnokságban, Dunaújvárosban nyertek 3–2-re.

♦ A Békéscsaba az egyetlen csapat az NB I-ben, amelynek a mérkőzésein 3 fölött van a gólátlag (3.21).

VIDEOTON–VASAS

♦ Ez a két csapat nyolcvanhetedik élvonalbeli mérkőzése. Az örökmérleg enyhe Videoton-fölényt mutat (30–30–26).

♦ A kétezres években huszonnégyszer találkoztak egymással, a Vasas csak háromszor tudott nyerni.

♦ Székesfehérváron 2001 áprilisa (2–3) óta nem született angyalföldi győzelem. A Sóstói Stadionban lejátszott legutóbbi tíz Videoton–Vasas mérkőzésen 9–1–0 a mérleg a Vidinek.

♦ A Vasas egy tizenhetes idegenbeli nyeretlenségi sorozattal nyitott Székesfehérváron, 1986-ig nem tudta vendégként legyőzni a Videotont!

♦ Erős túlzás lenne azt állítani, hogy jó formában van a Vasas. Az angyalföldiek négyes vereség- és hatos nyeretlenségi sorozatban vannak, szeptember 12. óta (akkor a Honvédot verték meg) nem szereztek három pontot az NB I-ben.

♦ A Videoton 18 pontjából 15-öt hazai pályán szerzett a szezonban. A hazai mérleggel (5–0–2) nincs gond, a fehérváriaké az NB I harmadik legjobb mérlege.

♦ A Vidi az egyetlen csapat a szezonban, mely még nem ikszelt.

MTK–FERENCVÁROS

♦ Száztizenkét éve csatázik a két legeredményesebb magyar futballklub. Ez a 208. örökrangadó, az örökmérleg 85–46–76 a zöld-fehéreknek. Az MTK pályaválasztóként pozitív mérleggel bír (45–27–31 a kék-fehéreknek).

♦ Most először játszanak örökrangadót az Illovszky Rudolf Stadionban.

♦ Kötelező helyzetkép a Fradi veretlenségi sorozatáról: ez most 34 bajnoki mérkőzést számlál, a klubrekord 36. Ha az FTC az örökrangadót is veretlenül abszolválja, akkor ez lesz a klubtörténet második leghosszabb veretlenségi szériája. Az FTC 2014. október 4. óta őrzi bajnoki veretlenségét.

♦ A transfermarkt.de statisztikai kimutatása szerint – a világ összes bajnokságát figyelembe véve – a labdarúgó NB I-ben listavezető Ferencvárosé a leghosszabb bajnoki veretlenségi sorozat jelenleg.

♦ Az MTK pályaválasztóként megnyerte az előző három örökrangadót (4–2, 3–2, 2–1). Az FTC legutóbb 2011-ben nyert az MTK vendégeként, 3–1-re. Ha az MTK egymás után negyedszer is legyőzi pályaválasztóként tradicionális riválisát, akkor olyan sorozatot épít, amelyre legutóbb 1987 és 1991 között volt képes.

♦ Thomas Doll 35. mérkőzésén maradhat veretlen az NB I-ben, ennél a Fradi-edzők közül csak Blum Zoltánnak (36) van hosszabb sorozata – írja a tempofradi.hu.

♦ Az MTK legutóbbi tíz hazai bajnokiján a megszerezhető 30 pontból 25-öt megszerzett. Igaz, előző két hazai tétmeccsét 1–0-ra elvesztette – a bajnokságban a Haladás, a Magyar Kupában a Békéscsaba tréfálta meg.

♦ Az MTK legutóbbi három tétmérkőzésén nem szerzett gólt.

♦ Az FTC a Csákvár elleni kupamérkőzésen elveszítette szezonbeli veretlenségét a hazai színtéren – az NB II-es csapat 4–3-ra győzött.

16. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés Játékvezető Nézőszám
November 21., szombat
15.30 Paks–Haladás Vad II István
15.30 Bp. Honvéd–Újpest Farkas Ádám
15.30 Békéscsaba–Puskás Akadémia Németh Ádám
15.30 Videoton–Vasas Pintér Csaba
15.30 DVSC–DVTK (Tv: M4) Iványi Zoltán
18.00 MTK–FTC (Tv: M4) Erdős József
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 13 1 32– 6 +26 40
2. Paksi FC 14 7 4 3 21–12 +9 25
3. Szombathelyi Haladás 14 6 6 2 12–10 +2 24
4. MTK Budapest 14 6 4 4 19–14 +5 22
5. Debreceni VSC-Teva 14 5 6 3 21–14 +7 21
6. Videoton FC 14 6 8 16–17 –1 18
7. Újpest FC 14 4 6 4 18–16 +2 18
8. Budapest Honvéd 14 4 5 5 16–18 –2 17
9. Diósgyőri VTK 14 4 3 7 15–25 –10 15
10. Puskás Akadémia FC 14 2 6 6 16–21 –5 12
11. Vasas FC 14 3 1 10 10–22 –12 10
12. Békéscsaba Előre 14 2 2 10 12–33 –21 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik