Djordjicot és Mutumbát kirakták az AIK keretéből

Vágólapra másolva!
2010.06.29. 19:09
Címkék
Kedden megérkezett Székesfehérvárra a Videoton két új szerzeménye, az AIK Solnától megszerzett Bojan Djordjic és Martin Kayongo-Mutumba, a két futballista már alá is írta hároméves szerződését. A svéd sajtó beszámolója szerint a két labdarúgó meglehetősen érdekes körülmények között távozott Stockholmból.

A Videoton honlapjának beszámolója szerint a tegnap megszerzett Bojan Djordjic és Martin Kayongo-Mutumba ma már Székesfehérvárra érkezett, hogy aláírja szerződését, majd még ma este csatlakoznak Mezey György Ausztriában edzőtáborozó csapatához. A két labdarúgó egyaránt hároméves megállapodást kötött.

A Sport Expressen címlapján foglalkozik Djodjicék távozásával
A Sport Expressen címlapján foglalkozik Djodjicék távozásával

Távozásuk Svédországban általános megdöbbenést keltett, a svéd sportnapilap, a Sport Expressen címlapján számolt be a két középpályás Magyarországra szerződéséről, „Sokkoló affér" címmel.

A két labdarúgó azután hagyta el az AIK-t, hogy az új edző, Alex Miller mindkettejükkel közölte, nem számít rájuk. Úgy tűnik, a két futballistára osztották a bűnbak szerepét Stockholmban azt követően, hogy az előző szezon bajnokcsapata 14 forduló alatt szerzett 12 pontjával a 14. helyen áll a tizenhat csapatos ligában, és csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a mögötte lévőket.

„Alex Miller szabad kezet kapott. Ha megteheti azt, hogy három nap után kivág a keretből két meghatározó futballistát, akkor nincs miről beszélni. Minimális tiszteletet tanúsíthatott volna, hiszen korábban nem csak statiszták voltunk. Mindig azt hittem, hogy a tisztesség kifizetődő, de újra bebizonyosodott, hogy a legkevésbé fair szereplők sikeresek a labdarúgásban. Olyan ez az eljárás, mintha valaki kést vágott volna a hátamba. A vezetőségről is megvan a véleményem, hogy erre rábólintott" – nyilatkozta Djordjic a Sport Expressen hasábjain.

A svéd lap beszámol egy összetűzésről is, amely Djordjic és egyik csapattársa, Dulee Johnson között robbant ki két hete az együttes csehországi túráján, a felek állítólag nem csak vebálisan estek egymásnak... Azt azonban nem tudni, hogy ennek az ügynek van-e közvetlen köze Djordjic távozásához.

Martin Kayongo-Mutumba a Nemzeti Sportnak nyilatkozott távozásuk körülményeiről.

„Nem volt minden rendben az AIK-nál. A háttérben érdekes dolgok történtek, noha jól éreztük magunkat a klubnál, távoznunk kellett. Érdekes feladatnak ígérkezik a magyarországi" – fogalmazott a szélső.

A két játékos Magyarországra érkezését követően a vidi.hu-nak elsősorban már a jövőjéről beszélt.

Djordjic elmondta, szeretné, ha folytatni tudná eddigi sorozatát: Szerbiában a Crvena zvezdával, Skóciában a Rangersszel, Svédországban az AIK Solnával duplázott, nyert bajnokságot és kupát is. A középpályás beszélt a Manchester Unitedben eltöltött időszakáról is.

„A Manchester United más égitest, túl erős konkurenciát jelentettek a világ legjobb középpályásai, Beckham, Giggs, Scholes, Verón, Kléberson és a többiek" – mondta Djordjic, aki mai napig tartja a kapcsolatot korábbi manchesteri csapattársaival, két hete például részt vett barátja, John O'Shea esküvőjén. A Belgrádban született játékosnak egyébként már volt magyar csapattársa pályafutása során, Halmosi Péterrel és Buzsáky Ákossal az angol másodosztályú Plymouth-ban játszott együtt.

Kayongo-Mutumba a Videoton honlapjának arról beszélt, hogy Ronaldinho a példaképe, szeretne a Videoton színeiben olyan gólokat lőni, mint a varázslatos technikájú brazil.


PORTRÉ MARTIN MUTUMBÁRÓL – NEM ÜGYETLEN…
 

 

BOJAN DJORDJIC EGY ÓRIÁSI GÓLJA
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik