Diósgyőrben vesztett először a Győr

2011.09.25. 20:01
null
A második gól pillanata (Fotók: Szabó Miklós)
Címkék
A labdarúgó NB I 10. fordulójában az újonc Diósgyőri VTK a második helyen álló Győri ETO-t fogadta. A hazaiak José Juan Luque büntetőjével szereztek vezetést a 16. percben, majd negyedórával később a játékvezető kiállította a vendégektől Vladimir Djordjevicset. Az 59. percben aztán a csereként beállt L'Imam Seydi gólja tette biztossá a hazai győzelmet. A győriek a 10. fordulóban veszítették el veretlenségüket.

Nem sokat udvariaskodtak egymással a csapatok, de az első negyedórában csak a két 16-os között küzdöttek egymással. Ebben elsősorban a több mint tízezer szurkolójuk által buzdított hazaiak voltak jobbak, de a kapuk nem forogtak veszélyben. Aztán egy hazai szöglet után Gal lövését blokkolta kézzel a 16-oson belül Alekszidze, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. Ezt Luque váltotta gólra, s ezzel vezettek a hazaiak (1–0).

A győrieknek ettől kissé elborult az agyuk, s ettől kezdve jónéhány durva szabálytalanságot is elkövettek. Ennek csúcspontja a 30. percben következett be, amikor Djordjevics könyökölt oda az őt visszahúzó Gallardónak, amiért a játékvezető piros lapot adott a játékosnak. Az esetet követően több játékos is lökdösni kezdte egymást, de végül valamelyest lenyugodtak a kedélyek.

Gallardót később Dudás rúgta meg elég alattomosan, de ezt a játékvezető nem vette észre, a spanyol középpályás viszont megsérült, s bár még volt egy ígéretes lövése, még a szünet előtt le kellett cserélni őt. A hazaiak még néhány távoli lövéssel próbálkoztak, de ezek rendre elkerülték a kaput.

A szünet után – ahogyan az várható volt – a létszámhátrány ellenére a győriek sokkal aktívabban játszottak, talán annak is köszönhetően, hogy a 46. születésnapját ünneplő Csertői Aurél két játékosát is lecserélte. De előbb Tokody fejese szállt mellé, majd Dinjar lövését fogta harmadszorra Farkas kapus. A túloldalon Tisza bombáját kellett védenie Sztevanovicsnak.

Aztán az 59. percben Völgyi hibája pecsételte meg a győriek sorsát: a védőről fordult le Seydi a bal oldalon, majd betört a 16-oson belülre, s a kifutó Sztevanovics kapus fölött nyolc méterről a kapu közepébe emelt (2–0).

A vendégek ugyan ezt követően is próbálkoztak becsülettel, ám az utolsó fél órában is elsősorban a hazaiak előtt adódtak lehetőségek, de ezek rendre kimaradtak, így a győriek elszenvedték első vereségüket a bajnokságban, s az idény során először ponthátrányba kerültek a listavezető debreceniek mögött, a diósgyőriek viszont a tabella negyedik helyére jöttek fel.

MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC108221–8+1326
2. Győri ETO FC1081117–7+1025
3. Bp. Honvéd1061319–10+919
4. DVTK1053216–10+618
5. Pécsi MFC1053217–18–118
6. Videoton1052316–7+917
7. Kecskeméti TE1044218–12+616
8. Lombard Pápa1042410–100 14
9. Szombathelyi Haladás1032510–15–511
10. BFC Siófok102538–80 11
11. Paksi FC1025319–23–411
12. Újpest FC1022613–16–38
13. Kaposvári Rákóczi1015413–19–68
14. Vasas101549–16–78
15. Ferencváros101276–13–75
16. ZTE FC10286–26–202
Legfrissebb hírek

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
1 perce

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
18 perce

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador – viharszünet

Foci vb 2026
26 perce

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
52 perce

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
2 órája

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
2 órája

Norvégok ezrei eveztek Oslo utcáin Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik