Darko Markovics három évre írt alá Újpestre

Vágólapra másolva!
2011.07.12. 21:04
null
Darko Markovics elégedett volt üzbegisztáni éveivel, most Újpesten folytatja (fotó: ujpestfc.hu)
Címkék
Az Újpest FC három éves megállapodást kötött a montenegrói Darko Markoviccsal – olvasható a labdarúgóklub hivatalos honlapján.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, Mészöly Géza, a csapat vezetőedzője a szlovákiai DAC elleni felkészülési találkozó után javasolta a 24 éves Markovics szerződtetését.

HOSSZABBÍTOTT
A KERÜLET ARCA
Az Újpest meghosszabbította Széki Attila szerződését, aki az új szezonban az első csapat keretéhez tartozik majd. A 21 éves csatár egy évvel hosszabbított a lila-fehér együttessel.
„Rengeteget jelent számomra, hogy Mészöly Géza irányítása mellett készülhetek, és nagy fejlődést várok magamtól. Olyan futballistákkal edzhetek együtt nap mint nap, mint például Kabát Péter, Rajczi Péter vagy Fehér Csaba, akiktől nagyon sokat tanulhatok. Nagy szerencsém, hogy edzéseken Csabával vagyok egy párban, így sok mindent elleshetek tőle” – mondta klubja honlapjának a fiatal játékos, akit Wintermantel Zsolt, IV. kerület polgármestere felkért, hogy legyen Újpest arca.
„Újpesti születésűként, 21 évesen nem mondhatok mást, hogy ez óriási megtiszteltetés. Illetve mégsem: ez inkább kitüntetés, mert valaki úgy ítéli meg, hogy érdemes rám figyelni. Zsolt kérésére ellátogatok az iskolákba és minden olyan helyre, ahol elmondhatom, hogy a zene és a sport milyen fontos dolgok az életben.”

A középső középpályás első újpesti nyilatkozatában elmondta: számára nem ismeretlen az Újpest és a magyar labdarúgás, hiszen több honfitársa és egykori csapattársa hazánkban futballozik.

„Amikor a menedzserem szólt, hogy Magyarországra jöhetek játszani, két klub neve ugrott be azonnal. Az Újpesté és a Ferencvárosé, azonban Vukasin Polekcsics miatt a Debrecen, Goran Vujovics és Mladen Bozsovics miatt a Videotont is sokan ismerik hazámban. Az Újpest azonban az egyik legnagyobb klub Magyarországon, a csapat nagyon tehetséges és fiatal, jók az edzések, remek a stadion és fantasztikus a szurkolótábor” – nyilatkozta a lila-fehérek új játékosa az ujpestfc.hu-nak.

„Korábban éveket együtt játszottam Nikola Mitroviccsal a szerb-montenegrói ifjúsági válogatottban, aki biztosan segít majd a beilleszkedésben. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk, a legutóbbi edzőmeccsünkön is kint volt a stadionban” – mondta a futballista.

Markovics három évet élt és futballozott Üzbegisztánban a Paktakor játékosaként, elmondása szerint jól érezte magát az együttesnél.

„Nagyon elégedett vagyok az üzbegisztáni karrieremmel. Az üzbég futball egyre erősebb és egyre több pénzt fektetnek ott a játékba. Az egyik klubnak, a Bunyodkornak sikerült leigazolnia Rivaldót és Luiz Felipe Scolari személyében világbajnok edzőt is szerződtetett. Én a másik nagy és gazdag klubnál futballoztam, és jó eredményeket értünk el. Háromszor lettünk másodikak, 2009-pedig pedig kupát nyertünk, és 1–0-ra éppen a Bunyodkort győztük le a döntőben. Az üzbég foci sokat fejlődött az elmúlt években, legutóbb például negyedik lett az Ázsia-kupán. Azért jöttem el három év után, mert vissza akartam térni Európába” – mesélte a kétszeres felnőttválogatott Markovics.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik