Czvitkovics: A fradisták eljátszották a nagy halált

Vágólapra másolva!
2010.10.26. 12:26
null
Czvitkovics két hónap után talált be ismét (Fotó: Mirkó István)
A DVSC-TEVA–Ferencváros rangadót emberhátrányban fejezte be a házigazda, ennek ellenére Czvitkovics Péter hajrában szerzett góljának köszönhetően a címvédő szerezte meg a győzelmet. A Loki huszonhét esztendős kapitányáról néhány napja még azért beszéltek, mert a hét helyzetét hagyta ki az MTK ellen, vasárnap aztán sokadszorra bizonyította, kiélezett helyzetben is képes a legjobb döntésre és kivitelezésre.

– Árulja el, mit érzett, amikor a labda a lábát elhagyva a hálóban kötött ki?
– A lövés után elestem, és mert rengetegen álltak a kapu előtt, csak a szurkolók reakciójából következtettem arra, hogy a labda a kapuban van – mondta a bajnoki rangadó másnapján Czvitkovics Péter. – Hihetetlenül boldog voltam, és arra gondoltam, tíz emberrel is megérdemelten szereztük meg a győzelmet.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NB I 2010–2011-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– Amikor alig ötpercnyi futballt követően vezetéshez jutottak, aligha fordult meg a fejében, hogy ennyire nehezen tudják majd otthon tartani a bajnoki pontokat.
– Valóban nem volt könnyű dolgunk, részint azért, mert a Ferencváros jól játszott. Egy nullánál voltak lehetőségeink az előny növelésére, ám kimaradtak a helyzetek, majd következett a kiállítás. Érdekes, de emberhátrányban egy pillanatig sem volt olyan érzésem, hogy ezt a meccset akár el is veszíthetjük. A Fradi ugyan produkált olyan tíz percet, amikor izgulnunk kellett, ám az egyenlítés után labdarúgói egyénieskedni kezdtek, és nem azt játszották, amit ilyen helyzetben játszani kellett volna.

– A kiállításról beszéljünk egy kicsit bővebben! Valóban a futballisták győzték meg Herczeg András klubmenedzsert arról, hogy Kabát Pétert nem kell a szünetben lecserélni?
– Csapatkapitányként én is azt mondtam, nincs szükség cserére, nem lesz gond Petivel a folytatásban. Aztán mégis emberhátrányban fejeztük be a meccset, de mint tudjuk, az életben szinte percenként kell döntenünk… Azért rögtön hozzáteszem, a Fradi futballistái már az első játékrészben folyamatosan eljátszották a nagy halált, egyértelműen az volt a céljuk, hogy Kabát Pétert kiállítsák. Csizmadia Csaba például akkor is ütést reklamált, amikor a labda torkon találta! Egyvalami biztos, csapattársam nem ütött a kiállítás előtt, azért a megmozdulásért nem járt figyelmeztetés!

– A találkozó hajrájában, Varga József átadása után azonnal tudta, hogy milyen megoldást kell választania?
– Egy kicsit messzebbről kezdeném. Már a saját térfelünkön megszerezhettem volna a labdát, ám Varga Józsi szemből jött, így azt mondtam neki: „Menj, vidd lendületből!" Megpróbáltam kísérni a támadást, az pedig nem volt kérdés, hogy a labda birtokában egy csel után azonnal lövök.

– Ami azt illeti, meglehetősen hosszú gólcsend után talált be ismét.
– Hát tényleg nem most volt a Videoton elleni összecsapás. Majd két hónapja már, hogy tizenegyesből gólt szereztem a székesfehérváriak ellen.

– Ha vasárnap nem győznek, a DVSC-TEVA tízpontos hátrányban lenne az éllovas Videoton mögött!
– Tíz pont már nagyon sok. Persze emlékszem arra, amikor az MTK-val tizennégy pont előnnyel vezettünk a bajnokság felénél, aztán mégis a ZTE lett a bajnok. Zsinórban négy hazai mérkőzésünk van, abból az elsőt sikerrel vettük, és ha a következő hármat is megnyerjük, közelebb kerülhetünk a listavezetőhöz. Mondjuk, azzal kiegyeznék, hogy a tavaszi folytatás előtt három pontnál ne legyen nagyobb a hátrányunk.

A JÁTÉKOSSAL KÉSZÜLT INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT – AMELYBEN A JÁTÉKOS A VÁLOGATOTTRÓL ÉS ESETLEGES KÜLFÖLDRE TÖRTÉNŐ IGAZOLÁSÁRÓL IS BESZÉL – A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2010/11,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik