Csertői: Egy-egy ítélettel el lehet rontani az ember munkáját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.26. 11:19
null
A Kecskemét és a Paks nem bírt egymással (Fotó: Bus Csaba)
Öt mérkőzést rendeztek a labdarúgó NB I 25. fordulójának szombati játéknapján. A Ferencváros hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Diósgyőrt, a listavezető Videoton négy góllal múlta felül a Pécset. Az MTK a Nyíregyházával, a Kecskemét a Pakssal, a Lombard Pápa a Haladással játszott döntetlent. Lássuk a mérkőzést követő edzői értékeléseket!

FERENCVÁROS–DIÓSGYŐR 3–0

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője: – Ma nagy dicséret jár a csapatnak. Meleg volt a pályán, de lehetett látni, hogy kiváló erőállapotban vagyunk, jól is játszottunk, így együtt örülhettünk a szurkolókkal. Meg kell tanulnunk viszont még jobban kihasználni a helyzeteinket és hamarabb eldönteni a találkozókat. Számomra edzőként nagyon fontos, hogy a védekezés is rendben legyen, örülök, hogy nem kaptunk gólt ma sem. Lehet, úgy néz ki, hogy könnyen nyerjük meg a meccseinket, de higgyék el, rengeteg munka van e mögött! Nagyon jó érzés egy edzőnek, ha a nevét skandálják, és ez is azt bizonyítja, hogy a csapat jól futballozik. Még nem tartunk ott, hogy az európai kupaszereplésről gondolkodjunk, először meg kell szereznünk a jogot az indulásra. Tudjuk természetesen, hogy ennél is több kell, igyekszünk ezen az úton haladni tovább. Hajnal Tamás továbbra is sérült, de reméljük, hogy a Debrecen ellen már visszatérhet.

Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője: – Nincs mit tenni, a Fradi jobb, ez volt a maximum, amit tehettünk. Jelen pillanatban egyszerűen túl erősek… Nem hasonlítottunk egy komoly csapatra, de három-négy meghatározó játékos is sérült, ez pedig már sok volt. Koman kiesett a héten, nem tudta vállalni a játékot, ahogy Griffiths sem, Bacsától meccsek óta várjuk, hogy saját magát adja, vagy picit többet, de mivel sokan vagyunk, ilyenkor másnak is lehetőséget kell adni. Hogy a széleket jobban le kellett volna zárnunk? Láttam én is, hogy problémák vannak, de bocsánat, kivel oldottam volna meg? Egyetlenegy védő sem volt a kispadon. Nem akarok rosszat mondani, de elég látványos ez az egész. Felesleges arról beszélni, milyen volt a hangulat az öltözőben, bármit mondanék most, komolytalan lennék.

VARGA ROLAND: KAPUFA? AZT MONDTAM, JÓL VAN, EZEN AZ EGY NAPON!

NYÍREGYHÁZA–MTK 1–1

Mátyus János, a Nyíregyháza vezetőedzője: – Boldognak kellene lennem, és ünnepelnem kellene, akár pezsgőt is bonthatnék, hiszen a kiesés elől menekülve pontot szereztünk az egyik élcsapat ellen. Mégsem teszem, mert van egy kis hiányérzetem. Hiányzott a vagányság. Ezt a meccset megnyerhettük volna a kétségkívül jobb erőkből álló MTK ellen. Szereztünk egy roppant értékes pontot, viszont elvettünk magunktól egy hatalmas élményt. Ami nagyon bosszant, hogy az ellenfél beívelései után gyakran nem mi fejeltük el a labdát, s ez számomra – egykori védőként – nagyon fájó.

Garami József, az MTK szakmai igazgatója: – Az eredménnyel nem vagyok elégedett, mert ezek a pontok hiányozhatnak majd a végelszámolásnál. Nem szoktam előre kiszámolni, hol milyen eredmény lenne jó, inkább a szezonra vonatkozóan határozom meg magamban, hogy hány pontot kellene gyűjtenünk. Maradjunk abban, hogy a tervek szerint haladunk, s még versenyben vagyunk a dobogós helyek valamelyikéért. A mutatott játék azonban más kérdés, és azzal most elégedett voltam. Bevallom, nekem nem tetszik a Kanta József nélküli MTK, de jól játszottak a gyerekek.

VIDEOTON–PÉCSI MFC 4–0

Joan Carrillo, a Videoton vezetőedzője: – Valóban voltak a Pécsnek lehetőségei, de egyvalamit nem szabad elfelejteni: négy védővel futballoztunk, és akik a védősor előtt szerepeltek, valamennyien támadó szellemű játékosok. A legfontosabb az, hogy ha másnap megvesszük az újságot, az derül ki belőle, hogy huszonöt forduló után a Videoton kilenc kapott góllal áll az élen.

Robert Jarni, a Pécs vezetőedzője: – Gratulálok játékosaimnak a hajtásért, a küzdeni tudásért. Egy ilyen erős ellenfél ellen, mint a Videoton, nem sok csapat képes öt-hat helyzetet kialakítani. A végeredmény nem tükrözi a látottakat, ugyanakkor az is igaz, hogy a jobbik csapat nyerte meg a párharcot. Ahogy már mondtam, elégedett vagyok a mutatott játékkal. A Videoton a bajnoki címért küzd, mi pedig a kiesés elkerüléséért. A mi bajnokságunk tulajdonképpen a Ferencváros elleni jövő heti találkozó után következik, az utolsó négy fordulóban. A cél az első pillanattól kezdve a bennmaradás, amíg ez nem valósul meg, egy pillanatig sem lazíthatunk.

KECSKEMÉT–PAKS 1–1

Bekő Balázs, a Kecskemét vezetőedzője: – Nem éreztük az ütemet, sok hibával futballoztunk. Azt hittem, a kiállítás után átlendülünk a holtponton, mégis mi kaptunk gólt. De nem vagyok elégedetlen, mert az a küzdőszellem, amely eddig is jellemezte csapatot, ezúttal sem hiányzott belőlünk. Nem szándékosan voltunk ennyire defenzívek. Sokkal több ütközést, megnyert párharcot képzeltem el, de rendre lecsúsztunk egy-egy gondolattal, elmaradtak a labdaszerzések a középpályán.

Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője: – Ha kicsit nyugodtabban játszunk, ezt a mérkőzést megnyerjük. Ettől függetlenül jól futballozott a csapat, gratulálok a játékosoknak. Van ilyen, hogy idegenben csak döntetlenre futja. A kiállítás szigorú volt. Sajnos egy-egy ítélettel el lehet rontani az ember munkáját. De nem foglalkoznék bővebben a játékvezetéssel. Az ellenfél az első félidőben nyolc emberrel védekezett, abban persze, hogy nincs élvezet. Mi futballozni akartunk, s közelebb jártunk a győzelemhez.

LOMBARD PÁPA–HALADÁS 2–2

Kovács László, a Lombard Pápa megbízott edzője: – Nézhető, izgalmas összecsapás volt ez, amelyet parádésan kezdtünk el, és sikerült két gólt is szereznünk. Sajnos, elkövettünk néhány buta hibát, így feljött az ellenfél, és végül egyenlített. Már az összeállításból is kiderült, hogy támadni, győzni akarunk. Kiküldhettem volna kilenc-tíz védővel is a csapatot, hogy mindenképpen szerezzünk egy pontot, de a mi helyzetünkben a győzelem volt a legfontosabb, ezért arra törekedtünk, és ez érződött is az összecsapás első részében. Akik pályára léptek, kitették a szívüket is, és ezért jár az elismerés.

Kuttor Attila, a Haladás megbízott edzője: – Ha a meccs elejére gondolok, egyértelműen siker a pontszerzés, hiszen idegenben kétgólos hátrányból tudtunk felállni, sőt, meg is nyerhettük volna a mérkőzést. Van erő és tartás ebben a csapatban, és örültem, hogy az utolsó percig így küzdöttünk a győzelemért. Az pedig végig érezhető volt, hogy két, nehéz helyzetben lévő csapat játszik. Nem átlagos összecsapás volt, végig nagy volt a feszültség, érezhetően óriási tét jellemezte a mérkőzést, ami az elején talán minket bénított, később a hazaiakat.

LABDARÚGÓ NB I, 25. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Április 24., péntek
19.00
Dunaújváros PASE–Újpest FC 1–3
Farkas Ádám
Április 25., szombat
14.00
Ferencváros–Diósgyőri VTK 3–0
Erdős József
16.00
Nyíregyháza Spartacus–MTK Budapest 1–1
Iványi Zoltán
18.30
Kecskeméti TE–Paksi FC 1–1
Berke Balázs
18.30
Lombard Pápa–Szombathelyi Haladás 2–2
Kassai Viktor
18.30
Videoton FC–Pécsi MFC 4–0
Solymosi Péter
Április 26., vasárnap
16.30
Győri ETO FC–Puskás Akadémia FC (Tv: Duna World)
Pintér Csaba
18.30
Bp. Honvéd FC–Debreceni VSC (Tv: Sport1)
Vad II István
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 25 20 4 1 60– 9 +51 64
2. Ferencvárosi TC 25 16 5 4 42–16 +26 53
3. MTK Budapest 25 16 2 7 36–23 +13 50
4. Debreceni VSC-Teva 24 13 6 5 32–15 +17 45
5. Paksi FC 25 11 8 6 37–25 +12 41
6. Kecskeméti TE 25 10 7 8 30–29 +1 37
7. Újpest FC 25 9 9 7 26–22 +4 36
8. Diósgyőri VTK 25 9 8 8 34–33 +1 35
9. Puskás Akadémia FC 24 9 5 10 26–28 –2 32
10. Győri ETO FC 24 7 8 9 33–32 +1 29
11. Nyíregyháza Spartacus FC 25 7 6 12 26–37 –11 27
12. Pécsi MFC 25 5 6 14 24–45 –21 21
13. Szombathelyi Haladás 25 5 4 16 17–43 –26 19
14. Budapest Honvéd 24 4 7 13 20–33 –13 19
15. Lombard Pápa FC 25 4 7 14 13–43 –30 19
16. Dunaújváros PASE* 25 4 6 15 21–44 –23 17
* a Dunaújvárostól 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik